Monthly Archives október 2019

Szilvásváradon startol a fedettpályás szezon

Szilvásváradon startol a fedettpályás szezon

November első napján már meg is kezdődik a 2019/2020-as fedettpályás szezon Magyarországon. Ebben az évben a hazai versenynaptárban ismét szerepel november 29 és december 1 között nemzetközi díjugrató verseny, hiszen a több mint egy évtized múltra visszanyúló budapesti Papp László Arénában rendezendő lovas napokba visszatér a díjugratás.

A nemzeti naptárban 2019-ben négy kiemelt versenyt írtak ki, négy különböző helyszínen, Szilvásváradon, Kaposváron, november utolsó hétvégéjen a Nemzeti Lovardában és december első hétvégéjen, Kecskeméten.Ezeken a versenyeken a lovak és lovasok kiemelt pénzdíjért versenyezhetnek és mnősülhetnek a 2020-as fedettpályás döntőre.

DSC 8836-1030x735

Újdonság az edzők és lovasok számára, hogya Díjugrató Szabályzat szerint, úgyanúgy mint szabadtéren mostmár fedettpályásn is teljes versenyfelszerelésben kell lovagolni.

Válogatottak lovasok, országos bajnokok és közel kétszáz ló részvátelével péntektől vasárnapig, a Bükk-hegység lábánál, a szilvásváradi Lipicai lovasközpont fedeles lovardájában indul a fedettpályás évad. A verseny csúcspontja vasárnap délután a korábbi kiváló lovas szakemberről, Egri Zoltánról elnevezett emlékverseny.

maxresdefault

A RiderLine Online Tv a verseny huszonkilenc versenyszámát élőben közvetíti.

http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=10853

https://www.facebook.com/riderline.hu/

TOVÁBB
TALENT PROGRAM 2019-2020 2019.10

TALENT PROGRAM 2019-2020 2019.10.29-ei díjugrató felvételi vizsga eredmények

I. korcsoport


Benedek Adél - Chicos Flight (Némethy Bertalan Alapítvány, e.: Németh István, Jármy Katalin)
Csöglei Alexandra - Fours Seasons (Hubertus LK, e.: Egervári Attila)
Hóman Lili - Ister (Airvent LK, e.: Fábián István)
Moravszki Domonkos - Ty's Bambi (Tiszavasvári SE, e.: ifj. Szabó Gábor, Hatvani Lajos)
ifj. Szuhai Gyula - Chacco Boy (Gyula Farm Miskolc LSC, e.: Nagy András, Szuhai Gyula)

 

II. korcsoport


Budai Liza - Megara (Horváth Lovassport Egyesület, e.: Horváth Gábor)

 

73146165 783582105418373 1719137952455458816 n

 

Gratulálunk a felvételt nyert lovasoknak!

 

Fotó: Somogyvári Anett

TOVÁBB
Alapszakasz-győztes lett a Gladiators

Alapszakasz-győztes lett a Gladiators

A Győr Sharks vereségével szerezte meg az első helyet a DEAC az U19-es bajnokságban. Az elmúlt hétvégén fel volt adva a matekpélda a csapatoknak. Talán a DEAC Gladiators-nek volt egyszerűbb az egyenlet, győzni kell az elsőségért. A Győr Sharks-nak is …
Read more
TOVÁBB
Mocorgó program

Mocorgó program

Az őszi szünetben, október 27-28-án szervezte meg a Díjugrató Szakbizottság a Mocorgó program második edzőtáborát.

DSC 0811.NEF

A programban azok a 9 és 13 év közötti gyermekek vehettek részt, akik elhivatottságot éreznek magukban, hogy a díjugratás versenysportjában szerepeljenek. A balatonvilágosi Pulai Lovascentrumban, tizennégy fiatal edzőikkel együtt, elméleti képzésen és a kitűnő időjárásban a szabadtéri pályán, ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány vezetésével a gyakorlatban is együtt lovagolhattak.

DSC 0742.NEF

TOVÁBB
Sikeres rajtengedély-vizsga és szezonzáró verseny Halason

Sikeres rajtengedély-vizsga és szezonzáró verseny Halason

Október 26-án, szombaton rekordszámú - majd félszáz - résztvevővel tartottak rajtengedély vizsgát Kiskunhalason a Hirling József Lovasparkban. Vasárnap közülük sokan nyeregbe is szálltak az idei év utolsó halasi díjugrató szabadtéri megméretésén, a regionális és felkészítő versenyen, ahol szép pályák születtek.

 MG 9851


Véget ért Kiskunhalason a szabadtéri díjugrató szezon október utolsó hétvégéjén. A rendező Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület szervező csapata Rózsahegyi Róbert versenyigazgató irányításával szombaton egy nagy létszámú, negyvennégy részvevős rajtengedély vizsga kiváló feltételeinek megteremtésével kezdett.

 

 MG 9972
Az ország különböző tájairól  érkezett lovasok többsége jól felkészült. Mindössze nyolc díjugratónak kell majd újra próbálkoznia, a többiek sikerrel vették a vizsga elméleti és gyakorlati követelményeit. A kiváló szakaemberekből álló zsűri Fülöp Sándor és Németh István (felnőtt díjugrató szövetségi kapitány) elégedetten nyugtázták, hogy komoly az érdeklődés a szakági versenyzés iránt.

 MG 9956
A halasi lovasbázison vasárnap próbára is tehették magukat és lovaikat a vizsgázók a regionális felkészítő versenyen. A szabadtéri szezon utolsó halasi díjugrató eseményén nyolc versenyszámot rendeztek, amelyből kettő felkészítő számot tartottak. A nap során 172 start gong hangzott el, az eredmények az alábbiakban olvashatók.


 
A versenyszámok első helyezettjei:
 
90 cm-es nyitott, verseny időre szám:
1. Bozai Laura (My Colt Móres) Határőr Dózsa SE, 0 hp, 44,77 mp
 
100 cm-es kezdő lovasok, stílus szám:
1. Jancsó Janka (Leni L) Táltos Lovas Baráti Kör Egyesület
 
105 cm-es nyitott, verseny időre szám:
1. Gulyás Evelin (Chacco Rouge) Carlo Lovassport Egyesület 0 hp, 60 84 mp
 
110 cm-es nyitott, verseny időre szám:
1. Kiss Maja (Quipara) Mórahalmi LSE, 0 hp, 54,15 mp

Kiss Maja - Quipara Z
 
115 cm-es nyitott kétfázisos, megszakítás nélkül szám:
1. Ifj. Antal Péter (Rádiháza Jora) Antal Tanya LSC, 0 hp, 30,63 mp

ifj. Antal Péter - Rádiháza Jora
 
125 cm-es nyitott kétfázisos, megszakítás nélkül szám:
1. Kis Lizanna  (Gina Rosina) Mórahalmi LSE, 0 hp, 37,11 mp

Kiss Lizanna - Gina Rosina 2
 
A teljes eredménylistákhoz katt ide!
http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=10822&competitionId=8
 
Írta: Kovács Iván, fotók: Gudmon Kata

TOVÁBB
Vajon ki végez az alapszakasz élén?

Vajon ki végez az alapszakasz élén?

Vasárnap eldől, hogy a DEAC Gladiators vagy a Győr Sharks szerzi meg az első kiemelt pozíciót. Matek érettségivel felérő számolgatásokba kezdett a Hungarian Football ezen a héten, hogy egyes eredmények, milyen párosításokat szülhetnek a rájátszásban. Egy biztos, hogy többismeretlenes az …
Read more
TOVÁBB
Sűrű hétvége sorsdöntő U19-es bajnokikkal

Sűrű hétvége sorsdöntő U19-es bajnokikkal

Fontos meccs előtt a Mustangs, a Sharks és a Wolves. Lassan közelítünk az alapszakasz végéhez a junior bajnokságban és eddig a DEAC Gladiators biztosította be tagságát a playoffban. Ugyanezt megteheti szombaton a Tatabánya Mustangs is ezen a hétvégén, bár a …
Read more
TOVÁBB
A Gladiators jutott először a rájátszásba

A Gladiators jutott először a rájátszásba

A DEAC idegenben verte a címvédőt, míg a Tatabánya a Fehérvár vendégeként győzött. Az elmúlt hétvégén a válogatott mérkőzés volt a rivaldafényben, de a spanyolok elleni meccs hétvégéjén az utánpótlás korosztályúak is pályára léptek. Szombaton a tavalyi U19-es döntő visszavágóját …
Read more
TOVÁBB
Hugyecz Mariann értékes pontjai a Baltikumban, Fetti Cash harmadik Kínában

Hugyecz Mariann értékes pontjai a Baltikumban, Fetti Cash harmadik Kínában

Múlt héten Észtország fővárosában, Tallinban, most a litvániai Siauliaiban rendezték a Közép-Kelet európai világkupa liga díjugrató fordulóit. A magyar színeket Hugyecz Mariann és hűséges pej lova, Chacco-Boy képviselte, akik mindkét vasárnap értékes pontokat gyűjtöttek, hiszen 4-4 hibapontos teljesítménnyel a nyolcadik és hatodik helyen végeztek. Hugyecz Mariann, aki egyetlen magyar, női lovasként, már végig lovagolta a 2016-os világkupa döntőt, most vezeti ligánkat és megvan rá minden esélye, hogy kvailifikálódjon a 2020 áprilisában, Las Vegasban rendezendő fináléra.

Eredménylista: https://online.equipe.com/en/class_sections/464450

hugyecz-1200x661

Kilencedik alkalommal rendezték Pekingben a Longines Masters versenyt, mint ahogy az Eurosport közvetítésben is láthattuk. A győzelmest a francia, Penelopé Leprevost szerezte meg. A magyar sportló tenyésztés szép sikert könyvelhetett el, hiszen harmadik helyen végzett a Colonado apaságú, korábban Göttler Vilmossal versenyző, szürke Fetti Cash, akivel kíniai lovasa, Bin Zhang, tiszta hibátlan teljesítménnyel a harmadik helyet szerezte meg és a Fetti istálló korábbi lova, Cash a verseny legeredményesebb lova címet is megnyerte.

Eredménylista: https://www.longinestiming.com/equestrian/2019/longines-equestrian-beijing-masters-beijing-birds-nest/resultlist_B3.html

 

TOVÁBB
Sikeres rajt az Eb-n

Sikeres rajt az Eb-n

Válogatottunk magabiztos 17 pontos győzelmet aratott Spanyolország ellen. Mérföldkőhöz érkezett szombaton nemzeti csapatunk, hiszen először lépett pályára Európa-bajnoki mérkőzésen, amelyen a nehéznek ígérkező spanyol válogatott volt az ellenfél. Az Új Hidegkuti Nándor Stadion nem először fogadta teltházzal a magyar csapatot …
Read more
TOVÁBB
A tavalyi Junior Bowl visszavágója is a programban

A tavalyi Junior Bowl visszavágója is a programban

A DEAC Gladiators a Budapest Cowbells vendége lesz, de lesz egy Enthroners-Mustangs meccs is az U19-es bajnokságban a hétvégén. A szombati napon a Magyarország-Spanyolország Európa-bajnoki mérkőzés kerül a középpontba, de ezen a hétvégén lesznek meccsek a korosztályos bajnokságokban is. Jó …
Read more
TOVÁBB
Készen állunk a spanyolokra

Készen állunk a spanyolokra

Grátz Vilmos szövetségi kapitány elégedett volt a felkészülés során elvégzett munkával. Majd egy év után ismét válogatott meccsnek ad majd otthont az Új Hidegkuti Nándor stadion szombaton. Nemzeti csapatunk ráadásul egy rangos Európa-bajnoki mérkőzésen fogadja Spanyolországot. Az elmúlt közel két …
Read more
TOVÁBB
Felhívás Regisztrált Edzők részére!

Felhívás Regisztrált Edzők részére!

Felhívjuk a regisztrált edzők figyelmét, hogy a 2020-as licencévtől az újraélesztési tanfolyam elvégzését kötelezően igazolni kell. Az elmúlt években egyre több, laikusok által végzett, eredményes újraélesztést mutatnak a statisztikák, ezért az Országos Sportegészségügyi Intézettel együttműködve, Szövetségünk is kiemelt feladatának tartja a sportéletben tevékenykedő sportszakemberek újraélesztési ismereteinek bővítését.

rawpixel-760113-unsplash

  Az Országos Sportegészségügyi Intézet újraélesztési tanfolyamot szervez az alábbi időpontokban:

2019. október 7.
2019. október 10.
2019. október 17.
2019. október 18.
2019. október 28.
2019. október 30.
2019. november 4.
2019. november 6.
2019. november 11.
2019. november 13.
2019. november 18.

A tanfolyam elméleti és gyakorlati oktatása az Országos Sportegészségügyi Intézetben zajlik, 9-13 óra között. (1113 Budapest, Karolina út 27. II. emelet tárgyaló) A tanfolyamon való részvételt térítésmentesen biztosítják edzőink számára.
Kérjük a tanfolyami jelentkezéseket a seszmo@osei.hu címre küldjék, legkésőbb a tanfolyam időpontját megelőzően 10 munkanappal.
A jelentkezés során kérjük nevük mellett adják meg telefonszámukat és e-mail címüket is, amelyen tájékoztatjuk a részletes programról.

  Magyar Lovassport Szövetség

TOVÁBB
A XXXVI. Tenyészverseny 5-6 és utánpótlás (7-8 éves) korú lovainak fináléi zajlottak ma.

A XXXVI. Tenyészverseny 5-6 és utánpótlás (7-8 éves) korú lovainak fináléi zajlottak ma.

Az öt éves lovakkal kezdődtek a döntők.
31-en jutottak be, a szám, fináléhoz híven egyszeri összevetéssel zajlott. Ide mindenki hozta a két nap alatt összegyűjtött pontjait, ehhez hozzájött a mai teljesítmény, és az alapján dőlt el, hogy kell-e összevetés a helyekért, vagy nem.
Hallatlanul izgalmasra sikerült, nehézsége pedig a verseny rangjának és a másfél millió forintos összdíjazásnak megfelelő volt. A 30 lovas alappálya után végül két dupla hibátlan született, Gucci IC  (Calato x Chanel IC/ Calido I) és Casper( Caspar x Grand Bijouet/Baloubet du Rouet) vetettek össze az első helyért. Végül a magyar tenyésztésű és tulajdonú győzött GUCCI IC győzött , második helyre került  Casper, sajnos ifj. Lázár Zoltánnal egy verőhibát ejtettek az összevetésben.

PC-4819

PC-lázár


A harmadik helyért hét ló mérkőzött a rövidített pályán, a végső győzelmet a Daria Kazakova által tenyésztett és annak tulajdonában lévő Cossac ( Calato x Sylvia/Silvio I) Burucs Barnával

PC-cossac


4. Obeliszk Van De Vaart- ifj. Máté István
5. Emerangelo Z- Török Sándor
6. Kóma- Burucs Barna
7. Kaffino By Boris- Vindeczker Alexandra
8. Owen Van Herent- Mráz Tamás
9. Messi 4- Faluhelyi Ádám
10. Josje Peternella- Soberon Juan Carlos

 


A hat éves lovak is alappálya+ hibátlanok esetén szintén összevetést teljesítettek.  
30 ló, 30 kiváló páros jutott be a végső megmérettetésre a 2 millió forint összdíjazású döntőre. A világhírű német Werner Deeg által épített pálya kiválogatta a legjobbakat. 11 hibátlan született, melyből a leggyorsabb hibátlan 48,64mp idővel az összevetésben,Fehér János lova BIG BANG (Comme Il Faut x Call Me/ Diamant de Semilly) és Cser Attila!

PC-1 cser 3


2. helyen végzett a Lázár család lova, Con- Chacco (Conmiro x Bolognia/Chacco-Blue) ifj. Lázár Zoltánnal 49,56 mp idővel és szintén hibátlannal az összevetésben.

PC-2 lázár con chacco


3. Chris Cross- Zárug Gyula

PC-3 zárug chris


4. Karádi Ármin- Vametta Storm
5. Horváth Balázs- PM Baloustar
6. Kovács Henri- Tambourino
7. Aranykapu Con Lordan- Krucsó
8. Norton Z- Török Sándor
9. Convey- Fábiáncsics Gábor
10. Navada Van't Klavertje Vier- ifj. Máté István


Fantasztikus lovaglások, komoly pálya, izgalmas összevetés jellemezte az Utánpótlás kategória döntőjét.


29 páros az alappályán, öt összevető a harmadik helyért és kettő az első helyért küzdött meg egymással.
A 2,4 millió forint összdíjazású utánpótlás kategória győztese  50,04mp idővel QUINTERO és Kovács Henri.


A Bognár Ménes által tenyésztett és Szakáll Delinke tulajdonában álló 7 éves QUINTERO ( Quirado x Bognár Jen Torino/Corino) négy évesen harmadik, öt évesen második volt, tavaly nyerte a hat éves döntőt a Tenyészversenyen és most pedig megvédte címét, ismét győzött korosztályában!

PC-quintero kov


Második egy gyönyörű 7 éves szürke mén Zico Blue (Zirocco Blue x Passina/Lacantus) szintén magyar tenyésztésű (Vincze László) és tulajdonú(Koncz Ferenc), Alexander Lissel a nyergében éppen, hogy csak lemaradva 50,63 mp-es idővel.

PC-zico blue


3. Harper- Kovács Henri
4. Vigo D'Lando- Bazsó Gergely
5. PM Quintera (Q Breitling x Andorra/Sable Rose)- Horváth Balázs
6. Candide- ifj. Lázár Zoltán
7. El Capitan- Técsy Attila
8. Nikidam Breaker- Técsy Attila
9. Conquistador- Dömse Tamás
10. Forli- Kovács Henri


 
 
Hajdu Krisztina
www.lovasfoto.hu

 

TOVÁBB
XXXVI

XXXVI. Tenyészverseny második napja- Criss Cross a négyéves lovak győztese

Reggel kilenc órakor elkezdődött a XXXVI. Tenyészverseny második napja. A középdöntőket és a 4 éves lovak fináléját követhettük figyelemmel.
 
Az öt éves lovak kezdtek. Diarado's Boy x Gina Blue/ Baloubet du Rouet, ez a mai győztes származása. Divino, Faluhelyi Ádámmal 8,1 stílusponttal győzedelmeskedett.
 
PC-faluhelyi divino
 
Tripla második helyezettünk volt, 8,0 stílusponttal Owen van Herent (QP Castellane x Evita van Herent/ Obourg) és Mráz Tamás, Jay Jay (Emir R x Bashirah/Sydney) ifj. Petrik Bélával, végül de nem utolsó sorban Gucci IC (Calato x Chanel IC/ Calido I) Kovács Henrivel. Kettő ötödik helyezettet díjaztak, 7,9 stílusponttal a versenyről versenyre mindig jobb képet mutató Nanga Parbat (Carthino Z x Rainbown/Lancelot) Técsy Attillával, illetve a Fábiáncsics Horses tulajdonában lévő Messi 4 (Messenger x Conthara Blue/ Conthargos) Faluhelyi Ádámmal a nyergében.
 
Ezután a hat éves lovak mérkőztek meg egymással, ismét stílusversenyben. Tegnap elsőként (9 stíluspontot kapott), ma utolsóként indult. Fantasztikus 8,8 stíluspontos pályát produkált és ezzel abszolút nyert a legendás Baccara csikója, Tambourino (Tangelo v.d. Zuuthoeve x Baccara/Kemál-36) Kovács Henrivel a nyergében. A tenyésztő pedig nem más, mint Henri édesapja, Kovács Szilveszter.
 
PC-kovács tambourino
 
8,2 ponttal Aranykapu Con Lordan (Con Lapilot x Lesmona/ Lordanos) lett a második Krucsó Szabolccsal. Holtversenyben két 8,1 pontos harmadik helyezés született, Don't Forget Galante (Malito De Reve x Iris Saint Clar)- ifj.Máté István és Big Bang (Comme II Faut x Call Me/ Diamant de Semilly) Cser Attilával. Az ötödik helyet igaz három ló kapta, de ehhez is 8.0 stíluspont szükségeltetett. Norton Z ( Numero Uno x Alpha V/ Darco)- Török Sándor, Con Chacco ( Conmiro x Bolognia/ Chacco-Blue)- ifj. Lázár Zoltán és Stakkair (Stakkatol x Star Air/ Con Air)- Zárug Gyula.
 
Az utánpótlás lovaknál ismét a leggyorsabb hibátlan győzhetett a középdöntőben. Ez ma a tegnap második helyezett, a Máriás család által tenyésztett gesztenyepej Medáll (Quirado x Badár/ Merano I- 38) Máriás Sárával volt 73mp-es idővel.
 
PC-máriás medáll
 
Tegnap a hét évesek taroltak a képzeletbeli dobogó három fokán, ma egy nyolc évesnek sikerült beférkőzni, méghozzá a második helyre, Conquistador (Contendros x Chicca Blue/ Chacco-Blue) és Dömse Tamás 73,47 mp-es idővel. Mindössze egy századmásodperccel maradt le tőlük a harmadik helyezett páros, Chiara (Cezaro x Glenn Maire/ Glenn Alme) tulajdonosával, Füzér Flórával. Negyedik lett 73,93 mp-es idővel a Pataki Mihály tulajdonában lévő PM Quintera (Q Breitling x Andorra/ Sable Rose), lovasa Horváth Balázs. 74,02 idővel El Capitan (Carrico x Tamina I/Lancer II) és Técsy Attila lettek az ötödikek. Hatodik helyre pedig Candide (Cartoon x Quanne/ Quantanas) került ifj. Lázár Zoltánnal. 74,53 mp volt az idejük.
 
A XXXVI. Tenyészverseny első fináléjához érkeztünk a nap folyamán. Ez a négy éves lovaké volt. 32 ló, és stílusverseny visszahívással, a bajnokság helyezései a két nap összesített stíluspontjai alapján, azonos pontszám esetén az I-II-III. helyre visszahívás 6 akadályon (stílus) dönt. Bár ez a korosztály még sportkarrierje legelején jár, mégis borzasztóan izgalmasra sikeredett a döntő. Végül két lovas vetett össze az első helyért, melyből végül Criss-Cross( Cristo 5 x Achillea/ Acord II)- Bujtor Roland párosa szerezték meg a végső győzelmet.
 
PC-bujtor
 
Roland pedig ezzel duplázott, hiszen tavaly is ő nyert a négy éves kategóriában lovával. Második lett Kahuna (Etoulon VDL x Unique/Calato) tulajdonosával Fekete Györggyel. Harmadik helyezett Chocolate Brown (Chacco-Blue II x Szikrázó I Bajadér/ Szikrázó-3)- Krucsó Szabolcs. Borgia került a negyedik helyre (Big Star x Santuria/ Sandro Boy) ifj. Szabó Gáborral. A hortobágyi Mátai Ménes által tenyésztett és annak tulajdonában lévő Liliom (Carpaccio x Fiorella/ Leonce) Szladek Mátéval a nyergében az ötödik helyet szerezte meg. Nobel (Nabab de reve x Cassita PJ/ Cassus) Szentirmai Péterrel pedig a hatodik lett. Nobel tenyésztője és tulajdonosa Dr. Reményik Andrea.
 
 
Gratulálunk mindenkinek!
 
Fotók: Hajdu Krisztina/lovasfoto.hu
TOVÁBB
XXXVI

XXXVI. Tenyészverseny-péntek Carpaccio, Calato, Chacco Blue-k és Kovács Henri

Összesen 170 4-5-6-7 és 8 éves korú ló teljesítette ma az elődöntőket.

 

A legfiatalabbak, a négy évesek összesen 32-en stílusversenyben mérkőztek meg egymással. Remek lovakat láthattunk, mind közül ma a legjobb Carola (Carpaccio x Casina/ Ciacomo) volt 8,2 stílusponttal. Lovasa Papp Péter.

 

PC-01 papp péter-carola

 

A második helyre azonos pontszámmal (8,1) két ló került, a hortobágyi tenyésztésű Liliom (Carpaccio x Fiorella/ Leonce) Szladek Mátéval és a Nagy Sándor által tenyésztett Chocholate Brown (Chacco Blue II x Szikrázó I Bajadér/ Szikrázó-3) Krucsó Szabolccsal a nyergében. A negyedik helyen is duplázás, Kardashian (Verdi x First of April/ Clinton) Kovács Henrivel és  Borgia (Big Star x Santuria/ Sandro Boy)  ifj. Szabó Gáborral 8.0 stílusponttal zárt, és a 6. helyezést is két ló nyerte: Miami De Garder (Lagarder x Mamma Mia/ Drosselclang II.) Burucs Borbálával és Criss-Cross (Cristo5 x Achillea/ Acord II) Bujtor Rolanddal. Érdekesség, hogy Miami De Garder apját és anyját is Bora lovagolta nehéz kategóriákban, és most a „gyerek” is az ő keze alatt formálódik.

 

Az öt éves lovak szép számmal gyűltek össze az elődöntőre. 55 lovaglást nézhettünk végig a világhírű Werner Deeg által épített pályán. Mind közül a legjobb a Czuczi István által tenyésztett Gucci IC (Calato x Chanel IC/ Calido I)lett Kovács Henrivel, 8,1 ponttal.

 

PC-01 kovács h gucci ic

 

Őket 8.00 ponttal szorosan három ló is követte, Cossack (Calato x Sylvia/ Silvio I) Burucs Barnával, a Fábiáncsics Horses lova Messi 4 (Messenger xConthara Blue/ Conthargos) és Faluhelyi Ádám illetve Erdélyi Lóránt lova El Conthero (Contendro I x Erlinneke/ Contador) Mráz Tamással. 5. 7,9 ponttal Carillo (Calato x Conchita/ Ultimo) lett Páli Dáviddal  és ebben a számban négy darab hatodik helyezés lett kioszva, 7,8 stíluspontot kapva Kármen( Calvino Z x Sarolta/ Stauffenberg)- Piroska Zoltán, Kóma(Verdi x On Animo/ Animo)-Burucs Barna, Obeliszk Van De Vaart( Kannan x Damira Van’t Lambroeck/ Up Chiqui)-ifj.Máté István és végül, de nem utolsó sorban Cartoon Hero(Carpaccio x Achillea/ Acord II)- Bujtor Roland párosa.

 

 

A 6 éves lovak ma 46-an voltak. „Veni, vidi,vici” mondhatta volna Kovács Henri, mert elsőként lovagolva aversenyszámban egy gyönyörű kilenc stíluspontos pályát mutatott be Tambourinoval (Tangelo v.d. Zuuthoeve x Baccara/Kemál 36) és senki nem tudta megelőzni. Ennek a lónak az anyja pedig az a kanca, akivel Henri fiatalabb korában egy abszolút legyőzhetetlen párost alkotott, szinte mindent megnyertek együtt, amit csak lehetett, Baccara neve etalon a magyar díjugratásban.

 

PC-1 kovács tamburino

 

Második helyen zárt Tam Tam (Toulon x Ela Electra/ N-Aldato) 8.7 stílusponttal, őt szintén Henri lovagolta. Ma 8,5 pont kellett a harmadik helyezéshez, Don’t Forget Galante (Malito De Reve x Iris Saint Clair/ Alasca) és ifj. Máté István érték ezt ma el. 8,4 sílusponttal Messcotoon (Messenger x Chactona/ Chacco-Blue) és Faluhelyi Ádám került a negyedik helyre. 5. helyen zárt 8,2-vel két ló is, Vivant Boy (Vivant van de Heffinck x Sanlisca/ Sandro Boy)- Török Sándor párosa és Convey(Conmiro x Chaclande/ Chacco-Blue) Fábiáncsics Gáborral.

 

 

Az utánpótlás 7 és 8 éves lovak hibaidős pályát teljesítettek ma.

A leggyorsabb hibátlan páros a 7 éves Sáripuszta Indigó (Lupicor x Üzenet/Justboy) és Mráz Tamás, nem sokkal, mindössze kilenc tizeddel lemaradva tőlük Medáll(Quirado x Badár/Merano I-38) és Máriás Sára lett az ezüstérmes. Quinadore(Quintender x Lanciana/Lanciano) Bandi Zsanettel a harmadik helyezést nyerték el. 4. Castro(Connaor x Vametta/ Contender)- Czékus Zoltán, 5. Stakkaira( Stakkatol x Star Air/Con Air)- ifj.Máté István, és 6. El Capitan (Carrico x Tamina I./ Lancer II) és Técsy Attila lett.  

 

PC-mráz-sáripuszta

 

 Két nyitott versenyszám is lezajlott ma.


110cm-en Kollár Péter hozta szokott formáját, Freya S nyergében nyerte meg a hibaidős számot. 2. Drabant Zoltán- Zsargon, 3. Lukács Zsófia- Döniz, 4. Szekeres Ágota másik lovával Con Credoval, 5. Vecsey Lili- PM Balzac, és 6. Eszer Ferenc-Versandro lett.

 120cm-en Szekeres Ágota és Equest Balou Belle győztek a hibaidős versenyszámban.

2. Braunitzer Enikő- PM Balouvelle, 3. Jován Richárd- Frodó, 4. Hriazik Tamás- PM T’Angela, 5. Hóman Gréta- Ister és 6. Vecsei Lili- PM Fortuna párosa lett.

 

Gratulálunk mindenkinek!

Holnap 7.45-kor kezdünk!

 

Fotó és szöveg: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

TOVÁBB