A Crushers a második negyedben eldöntötte a rangadót

A Crushers a második negyedben eldöntötte a rangadót

A Gorillák sem úszták meg 40 kapott pont alatt.

A Powerade Divízió I. nyugati csoportjának talán legjobban várt párharca a címvédő Szombathely Crushers és a HFL-ből visszatérő DAK Acél Gorillaz csatája volt. Mint ismert, a hazai pályán játszó Duna-partiaknál Jeszenszki Dávid sérülés miatt nem tudott pályára lépni.

DSC_0363

Így újra pályán láthattuk azt a Bachrathy Kornélt, aki a csapat vezetőedzője is egyben. A szakvezető legutóbb 2017-ben adogatott utoljára. A mérkőzés valóban rangadónak indult. Az eddig hibátlanul teljesítő Crushers szerezte meg a vezetést Tatár István futásával, ám a hazaiak nagyon gyorsan egalizáltak Hegedüs Dániel elkapásával (7-7). A második negyed már egyértelműen a Crushers-é volt, amely gyakorlatilag el is döntötte a meccset. Baranyai Bence Rózsás Joelt találta meg az end zone-ban (7-13). A Gorillaz igyekezett egyenlíteni, de nem sikerült, helyette Rozmann Gábor fülelte le Bachrathy átadását és több mint 50 yardot nyargalt vissza a pontszerző területig, majd egy trükkös játék után Trevin Howard értékesített egy kétpontost (7-21). Ezután egy újabb nagy szombathelyi játék következett, Baranyai ismét Rózsást találta meg, Howard egy újabb trick-playjel két pontot hozzátett a Crushers egységeihez (7-29).

DSC_0421

A második félidőben a Zúzók ott folytatták, ahol abbahagyták. Ismét a defense szerzett touchdownt, Bachrathy passzát megint Rozmann húzta le a levegőből és vitte vissza (7-36). Majd nem sokkal később ismét a defense került a középpontba. Egy futójátékot Billy Hatten állított meg az end zone-ban, így safety-t ítéltek a játékvezetők (7-38). Majd az összecsapást Tatár István futása zárta le, ami a mercy rule-t is érvénybe léptette. Horváth Balázs extrája pedig sikeres volt, 45-7-re nyert a Crushers a DAK Acél Gorillaz otthonában. A Dunaújváros sorozatban harmadik vereségét szenvedte el.

Fotók: Makó Fanni

DAK Acél Gorillaz – Szombathely Crushers 7-45 (7-7, 0-22, 0-16, 0-0)
Pontszerzők: Hegedüs Dániel 1 TD, Beretka József 1 XP, illetve Rózsás Joel, Tatár István, Rozmann Gábor 2-2 TD, Trevin Howard 2 PAT, Billy Hatten 1 S, Horváth Balázs 3 XP

Forrás: http://mafsz.org – RSS