A Monarchs érkezik Budapestre

A Monarchs érkezik Budapestre

Folytatódik az osztrák Divízió I. a Wolves Future Team számára.

Két fővárosi csapat örökrangadója következik ezen a hétvégén az osztrák bajnokságban. A Wolves-nak és a Monarchs-nak az egymás elleni rivalizálása sok évre nyúlik vissza. Ennek a könyvnek íródik most egy újabb fejezete.

A Wolves Future Team legutóbb a St. Pölten Invaders vendégeként ugyan kikapott, de nem adta olcsón a bőrét. A Farkasok kipróbálhattak Tóth-Meisels Ábel személyében egy vadonatúj ifjonc irányítót, aki ugyan nem adott TD-passzt, de nem teljesített rosszul a találkozón. A budapesti együttes már nem juthat a rájátszásba az osztrák Divízió I-ben, de a játékosok így tehermentesen, felszabadultan játszhatnak egy jó meccset az Uralkodókkal.

A Wolves (pirosban) most nyomás nélkül játszhat

A Wolves (pirosban) most nyomás nélkül játszhat

A Bratislava Monarchs már biztos résztvevője a playoffnak. Eddig mindössze egy vereséget szenvedtek a pozsonyiak, azt is a Wolves-tól volt otthon. Így van elszámolnivalójuk a Farkasokkal. Bár azon a találkozón főként a HFL-csapat keretét alkotó játékosok léptek pályára. De emellett az Uralkodóknak szükségük van egy győzelemre, hogy megnyerjék a B-csoportot.

Fotók: BeastProduction

Sződy Ferenc, a Wolves Future Team vezetőedzője: Vasárnap a Wolves Future Team az osztrák Divízió I. legkeményebb ellenfelével találkozik. A Bratislava Monarchs évek óta magas szinten focizik, ráadásul az osztrák bajnokságban is jelenleg csak a Wolves tudta legyőzni. Ezért biztos, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk. Mivel a rájátszás már semmiképpen sem jöhet össze idén, ezért a mérkőzésen már semmi más célunk sincs, mint hogy gyakoroljunk, tapasztalatot szerezzünk, és jól játszunk, örömet okozzunk az idei utolsó hazai felnőtt mértkőzésünkön a közönségünknek.

Wolves Future Team-Bratislava Monarchs
Időpont: június 18. (vasárnap,), 15.00
Helyszín: Angyalföldi Sportközpont (Budapest, Rozsnyai utca 4.)
Belépő: Felnőtt: 1000 Ft; Diák/Nyugdíjas: 500 Ft (10 év alatt ingyenes)

Forrás: http://mafsz.org – RSS