Augusztustól épül az Egyetemi Válogatott

Augusztustól épül az Egyetemi Válogatott

A Székesfehérváron rendezendő, 2020-as Egyetemi Világbajnokságra már idén megkezdődik a felkészülés. Ennek első lépése egy nyári “keretfelmérő” tábor lesz.

Persze egyelőre nehéz meghatározni kikből állhat majd a csapat. Egyrészt 2020-ig még sok játékos kerülhet be, vagy ki a sportágból, másrészt nem tudni biztosan kiknek lesz felsőoktatási jogviszonyuk addigra.

A legkönnyebb a korcsoport meghatározása: a 2001-1995 között születettek vehetnek majd részt a világbajnokságon

Így azokat a fiatalokat keresi majd az edzői stáb, akik az adott korosztályhoz tartoznak, valamint esély van rá, hogy a felsőoktatásban jogviszonnyal fognak rendelkezni 2020-ban.

A felkészülés kezdete egyben azt is jelenti, hogy erre a korosztályra koncentrál 2020-ig a szakmai vezetés, ők vehetnek részt a VB-ig a szövetségi ifjúsági táborokban.

A keretépítő nyári tábor augusztus 18-20 között lesz a székesfehérvári First Fielden. Ezt majd őszi hétvégi táborok követik és tesztmérkőzés zárja le.

A csapatok edzőit arra kéri a Miakich Gábor által vezetett Egyetemi Válogatott, hogy küldjék el jelöltjeik adatait, illetve játékosok önállóan is jelentkezhetnek a programba.

A felkészülés finanszírozása is fontos szempont, mert Szövetségünk sajnos nem rendelkezik kellő saját forrással. Ezzel kapcsolatosan jövő héten kerül sor személyes egyeztetésre az EMMI-ben. Így a pontos őszi, illetve 2020-ig tartó programra, tervekre, ezek lezárultáig várni kell.

fisu_logo_2020_ver2_teljes_color_OK

Forrás: http://mafsz.org – RSS