Blog Archives

Erős mezőny, izgalmas verseny: díjugrató világkupa

Erős mezőny, izgalmas verseny: díjugrató világkupa

Az év legrangosabb fedettpályás versenye kerül megrendezésre hétvégén a megújult Nemzeti Lovardában. A háromnapos megmérettetésre kilátogató nézők nemzetközi szintű lovasokat láthatnak világszínvonalú körülmények között versenyezni.

VK-beharangozo-RL900-300x157

A népes nemzetközi mezőnyben a magyar díjugrató válogatott tagjai is képviseltetik magukat minden korosztályból. A gyermek magyar bajnok Hóman Gréta a Bronze Tourban, ifjúsági bajnokunk, Jármy Vince pedig a Silver Tourban képviseli hazánkat, míg a fiatal lovas bajnokot, ifj. Lázár Zoltánt és a felnőtt magyar bajnokot, Krucsó Szabolcsot a Gold Tourban láthatjuk majd.

KrucsoSzabolcs900

A verseny rangját emeli, hogy a helyezett lovasok a serlegek mellett értékes Világkupa minősítő pontokat is gyűjthetnek, így egy lépéssel közelebb kerülhetnek a 2018-as Lovas Világkupa Döntőjéhez, ahol az elmúlt két évben kimagasló eredmény született, ugyanis 25 év után újra lovagolhatott magyar lovas ezen a megmérettetésen. 2016-ban Hugyecz Mariann, 2017-ben pedig ifj. Szabó Gábor állt helyt a világ élvonalába tartozó lovasok között. És természetesen ők is lóra ülnek majd a hétvégi versenyen.

szaboGabor-TimpexBolcsesz900

A hazai lovasok komoly kihívóra találnak majd a lett Kristaps Neretnieks személyében, aki három egymást követő évben is kvalifikálódott a döntőre, a litván színekben versenyző Andrius Petrovasnak pedig 2014-ben sikerült.

Megnehezítheti még lovasaink pontszerzését Gerfried Puck, aki már öt felnőtt Európa-bajnokságot is lovagolt osztrák színekben és az olasz Fabio Brotto, aki már részt vett két Lovas Világjátékokon és lovagolt Nemzetek Díja döntőt is az olasz csapattal. A Csehországot képviselő Zuzana Zelinkovát sem kell bemutatni, ugyanis minden évben részt vett a Budapesti CSIO-n, emellett találkozhattunk vele 2011 óta az összes Európa-bajnokságon, 2014-ben a Lovas Világjátékokon és ő is lovagolt már Nemzetek Díja döntőt.

gerfried puck-900

A verseny legrutinosabb lovasának az osztrák Helmut Morbitzer számít, aki versenyzett az Atlantai Olimpián 1996-ban, és négy felnőtt Európa-bajnokságon is eredményesen szerepelt. Lovas karrierje mellett fő szervezője az Osztrák Bajnokságnak, az osztrák CSIO-nak és a Linz-i Lovas Fesztiválnak.

Messzi földről érkezett lovasok is rajthoz állnak a budapesti kétcsillagos versenyen, ugyanis Appachu Ajaj a távoli Indiát, Andrew Kocher pedig az Egyesült Államokat képviseli.

A versenyt a Riderline élőben közvetíti.

Írta: Szalontai Virág
Forrás: Nemzeti Lovarda
Fotó: CSIO Budapest

TOVÁBB
Talent Program Szimultàn kèpzès

Talent Program Szimultàn kèpzès

Egyszerre kèt helyszínen, kèt nemzetközi kivàlòsàggal edzhetnek a Talent Program lovasai.
Balatonvilàgoson a Pulai Lovasparkban John Ledingham ès ifj. Kövy Andràs, utànpòtlàs szövetsègi kapitàny vezetèsèvel edz hàrom napon keresztül a díjugratòk kèt korcsoportja.
Pilisjàszfalun, az Unikornis Lovardàban pedig, az elmùlt szezonhoz hasonlòan,  Johan Rockx tart kètnapos edzôtàbort a Talent Program díjlovasainak.
Az edzèsek mellett elmèleti ès gyakarlati kèpzèsen is rèszt vesznek a Talentesek. 
 
 MG 4964k
 
Nagy Vivi ès Szalai Nikolett a lòàpolàs, szerszàmismeret, istàllò munka ès show megjelenès tèmakörben foglalkoztatjàk a lovasokat. 
A díjugratòknàl jàrt a magyar díjugratò vàlogatott kèt oszlopos tagja: Horvàth Balàzs ès ifj.Szabò Gàbor, akikkel Szebènyi Dàniel beszèlgetett a profi lovassà vàlàsukhoz vezetô ùtròl, a kitartàsròl, a kemèny munkàròl, a versenyekrôl, sikerekrôl ès kudarcokròl, a lovakhoz fûzôdô kapcsolatukròl ès mindarròl, ami egy lovas embert lovasszakemberrè tesz.
Dr.Jàrmy Miklòs a lovaglàs és az anatòmia összefüggèseirôl tartott elôadàst.
 
 MG 4940k
A díjugratòk II-es korcsoportjànak John Ledingham az edzèsek utàn elmèletet is tartott, a neki kèszített pàlyarajzokat ès edzèsterveket Karàdi Làszlò, pàlyaèpítôvel együtt elemezhettèk ki a lovasok.
A díjlovasokkal sportpszichològus ès gyògytornàsz foglalkozott a hètvège soràn, a versenyzôk fizikai ès mentàlis felkèszülèsère koncentràlva.
 
 MG 5008k
Fotó: Kovács Petronella
TOVÁBB
Szuhai Péter European Youngster Cup fináléjában

Szuhai Péter European Youngster Cup fináléjában

A salzburgi városi sportcsarnokban ma kezdődik a nemzetközi díjugrató verseny, ahol megrendezik a Europen Youngster Cup döntőjét. Az U 25-ös korosztály döntőjébe került a még csak 16 éves Szuhai Péter, aki ma már lovagol a 145 cm-es, hiba-idős elődöntőben. Salzburgabn még Hugyecz Mariann, Vándor Zsófia és Czékus Zoltán száll nyeregbe a magyar színekért.

Minden információ: http://amadeushorseindoors.at/

amadeus-horse-indoors-ticket-2017-l

Péntektők vasárnapig a kaposvári Pannon Lovasakadémián a horvát, nemzetközi, Eduard Petrovic pályaépítő pályáin rendezik a 2017-es év utolsó országos díjugrató versenyét.

cf61b67b5e15c9d54ce5ceb6b383c8b4

TOVÁBB
Év Játékosa Díjátadó hétfőn

Év Játékosa Díjátadó hétfőn

A szavazások összesítése után elkészült a sorrend minden korosztályban! A legjobbak kilétére azonban hétfőig várni kell, ugyanis a végső sorrend kihirdetésére csak az ünnepélyes díjátadón kerül sor. Az Év Játékosa Díjátadó december 11-én, 18 órától lesz (még keressük a megfelelő …
Read more
TOVÁBB
Hugyecz Mariann középmezőnyben, Poznanban, Babó Szilvia fókuszban Kecskeméten

Hugyecz Mariann középmezőnyben, Poznanban, Babó Szilvia fókuszban Kecskeméten

Lengyelországban rendezett díjugrató világkupa versenyen a magyar színeket egyedül Hugyecz Mariann képviselte. A felnőtt válogatott keret egyetlen női tagja nagyon jól kezdte a versenyt, hiszen a nagykör mindkét napján a tizenkét éves Chacco-Boyjal értékes helyezéseket szerzett. A vasárnap délutáni, 160 cm-es világkupában lengyel győzelem született, hiszen a még csak 20 éves Andrzej Oplatek Copperfield nevű lovával pályafutásának első kiemelkedő felnőtt sikerét érte el hazai közönség előtt. Hugyecz Mariann Chacco-Boyjal most is jól szerepelt, két verőhibával, nyolc hibaponttal a középmezőnyben zárta a versenyt. A Közép-kelet európai díjugrató világkupa sorozat az esztendőt két hét múlva Budapesten fogja zárni.

PC-Hugyecz-Mariann-Chacco-Boy-ar14-5361

A kecskeméti országos minősítő verseny első két napja a rendező Airvent lovsclub első számú női versenyzőjéről, Babó Szilviáról szólt. Pénteken a 130 cm-es, hiba-idős versenyszámot, míg szombaton a kétfázisos, 135 cm-es nagykör versenyszámot nyerte Babó, Frederik apaságú, szürke PM Focusszal. Szombat esti versenynap szoros versenyt hozott, hiszen 0,3 tizedel maradt le az ifjúsági válogatott, algyői Markó Sándor a győztestől.

20614582 1478135805543092 1473252379 n

 A vasárnap esti 140 cm-es nagykör versenyszámban négy lovas teljesítette hibátlanul Fodor István pályaépítő alappályáját. Ötszörös egyéni bajnokunk, Horváth Balázs ismét a győzelemre lovagolt kancáival és megmutatta, hogy aki Kecskemétre utazik díjugrató versenyre, annak kiemelkedő teljesítményre lenne szüksége, ha első akar lenni. Az Airventes Horváth a győzelmet PM La Conta Z-vel, a második helyet PM Dianával is otthon tartotta.

horvath-balazs-legyozhetetlen-hazai-palyan

 A két héttel ezelőtti, hortobágyi negyedik helyezése utána az indiai, Ajai Appchu Baleros Ball nevű lovával, hibátlan összevetéssel, egyet javítva a harmadik helyen végzett. Az indiai lovas, jelenlegi istállótársát, Técsy Attilát szorította le a képzeletbeli dobogóról.

A szombati versenynapon az ifjúságiak stílusversenyében, egy kiemelkedő pontot is adtak a stílusbírók. Pályafutásának talán utolsó ifjúsági versenyszámát lovagló, Európa-bajnokunk, a kiskunhalasi Weinhardt Virág 8,8 pontot kapott Bognár Betlivel.

 

Az országos díjugrató versenysorozat, jövő héten a kaposvári Pannon Lovasakadémia háromnapos versenyével folytatódik.

TOVÁBB
Decemberben Kecskeméten ugratnak először a díjugratók

Decemberben Kecskeméten ugratnak először a díjugratók

Már eldőlt, hogy 2017-ben Bács-Kiskun megyében rendezik a legtöbb díjugrató versenyt. Ez az adat most tovább fog nőni, hiszen a fedettpályás szezonban másodszor rendeznek háromnapos, országos díjugrató versenyt a kecskeméti Airvent Lovasclubban.

 16124118 1863830530495911 5769653950693244928 n

A Fedettpályás Döntőre lehet most is minősülni, és a rendezők vasárnap délutánra kiírtak egy 140 cm-es, egyszeri összevetéses versenyszámot. A versenybíróság elnöke ezúttal nemzetközi, hármas szintű bírónk, Schlezák Melinda, a stílusbíró Sáli Gábor és a pályákat Fodor István építi.

A versenyt a RiderLine Online Tv élőben közvetíti!

r

TOVÁBB
A díjugratók már 2018-ra készülnek

A díjugratók már 2018-ra készülnek

Kétnapos szakágvezetői értekezlet zajlott a Pirtó Lovasfogadó étteremben, ahol a szabályok jövő évre vonatkozó módosítása, a versenyeztetési rendszer alakítása állt a megbeszélések fókuszában, és az is kiderült, jövő májusban nemzetközi versenynek adhat otthont Kiskunhalas.

Eredményes évet zárt a díjugratás

A díjugrató szakági vezetés úgy látja, eredményes évet zárt a szakma és a jövő is biztató, hiszen jelentős befejezett beruházások javítják a díjugratók rendelkezésére álló infrastruktúrát és továbbiak is várhatók.

Budapesten a napokban zajlott az első tesztverseny a megújult Nemzeti Lovardában, Kiskunhalason pedig heteken belül indul a lovasbázis 400 milliós beruházása. A feltételek tehát javulnak a lovassportban, amit rendre adminisztratív újítások is erősítenek.

Dijugrato-szakag-elnokseg900-2

Változnak a szabályok

A szakmai előrelépéshez igazítják például a 2018-as díjugrató szabályzatot, az eddig is folyamatosan bővített versenykategóriákhoz pedig újítások jönnek – határozta meg a kétnapos vezetői megbeszélés témáit a szakág elnöke, Szotyori Nagy Kristóf.

„2017-ben a díjugratás versenyrendszerében a gyermek és a 25 év alatti kategóriákban kerültek kiírásra Grand Prix számok, 2018-tól az amatőrök bevonása várható e téren” – erősítette meg az elnök. „A megelőző időszakban két fórumot is tartottunk a lovasoknak, vezetőknek és megosztottuk szabálymódosítási elképzeléseinket, miközben vártuk a javaslatokat, észrevételeket. Természetesen ezek illeszkednek a FEI (Nemzetközi Lovas Szövetség) változó szabályaihoz. A cél az, hogy 2018 januárjára egyértelmű legyen lovasoknak, lótulajdonosoknak, edzőknek a megújult szabályzat.

Ugyanakkor a változások nem lesznek nagymértékűek, hangsúlyozta az elnök. „2017-ben kapott mandátumot a szakbizottság és az első lépések között már egy jelentős szabályreformon túl vagyunk, de persze mindig adódnak újdonságok, célok, amelyek miatt szükséges az élethez igazítani a szabályokat.

Örömmel mondhatom, hogy jó pár versenyhelyszín komoly infrastrukturális fejlesztéseken ment keresztül, a versenyrendezői piac némileg átrendeződött. Persze nekünk mind a lovasoknak, mind a rendezőknek megfelelő arányokat kell eltalálnunk, hogy mindenki elégedett legyen. Ilyen és ehhez hasonló témák lesznek napirenden a kétnapos szakágvezetői összetartáson. A végeredményről pedig minden egyesület és lovas értesül majd” – mondat Szotyori Nagy Kristóf.

Dijugrato-szakag-elnokseg900

Nemzetközi versenyt rendez Kiskunhalas

A kiskunhalasi lehetőségekről Juhász Tibor, szakági elnökségi tag, a Hirling József Lovaspark versenymenedzsere beszélt: „2017-ben nagyon komoly szerepet játszottunk a kiemelt versenyek rendezésében, amit nehéz már fokozni. Ennek ellenére tartogat újdonságot a jövő esztendő. Kilenc országos versenyhelyszín került kijelölésre, ebből öt kiemelt hely lesz, ebben az ötben benne van Kiskunhalas is. Ami pedig egy újabb szint lesz, az egy nemzetközi verseny megrendezése Halason. Még szeptemberben jelentkeztünk a FEI-nél egy kétcsillagos CSI nemzetközi versenyrendezési lehetőségre, amit 2018. május elsején szeretnénk megvalósítani. Ennek persze feltétele, hogy a januárban induló bázisfejlesztés elkészüljön. Bízunk abban, hogy az elképzelésünk és a valóság összeér” – nyilatkozta Juhász Tibor.

JuhaszTibor900

Kép és szöveg: Kovács Iván

TOVÁBB
Először vehették birtokba a lovasok a megújult Nemzeti Lovardát

Először vehették birtokba a lovasok a megújult Nemzeti Lovardát

2 nap, 6 versenyszám, több mint 60 lovas, közel 120 ló és egy régi-új helyszín, ami minden magyar lovas szívét megdobogtatja: sikeresen vizsgázott a hétvégi kétnapos tesztversenyen a megújult Nemzeti Lovarda.

Egy kétnapos meghívásos tesztversenyen vehették először birtokba a Nemzeti Lovardát a díjugratók a hétvégén. Ez volt a Tattersall első éles tesztje, ahol már versenykörülmények között vizsgáztak a bokszok, a kültéri pálya, a fedelesek, a világítás, a nézőtér fűtése, a kijelzők és még megannyi apróság, ami ahhoz kell, hogy a lovak, lovasok és a nézők egyaránt jól érezzék magukat.

Nemzetilovarda-kobli-palya

A Nemzeti Lovarda főépülete, a Kóbli és a központi négyévszakos pálya

Mint Alice Csodaországban

A versenyzők és a nézők egyöntetű visszajelzése alapján pedig a létesítmény jól vizsgázott. Mint az egyik szervező elmondta, látni lehetett a csodálatot a belépők arcán: "úgy néztek körbe, mint Alice Csodaországban".

Nemzetilovarda-fedeles

Nagyon vártuk már

Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda igazgatója végig felügyelte a felújítási munkálatokat, és különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a megújuló Nemzeti Lovardában minden a lovak és a lovasok kényelmét szolgálja. Mint mondja, szerencsére sikerült a kivitelezőkkel jó együttműködést kialakítani, így még hatékonyabb volt a közös munka.

Díjugrató versenyzőként és lótulajdonosként Fábiáncsics Gábor különösen nagy hangsúlyt helyezett a lovastechnológiára, hogy a bokszok, a pályák, a fedeles lovardák, az akadálypark és a világítás egyaránt olyan legyen, hogy a lovasok és lovak egyaránt jól érezzék magukat úgy a versenyek, mint a napi munka során. "Kihoztuk a maximumot a terület adottságaiból" - mondja.

"Nagyon vártuk már, hogy végre birtokba vehessék a lovasok a Nemzeti Lovardát. A hétvégén a magyar díjugrató sport kiválóságainak nagy része eljött és mindannyian nagyon pozitívan nyilatkoztak" – összegezte a hétvégét Fábiáncsics Gábor.

Nemzetilovarda-bufe

Ember- és lóközpontú, barátságos atmoszféra

Nagyon fontos volt ez a tesztverseny, hogy a decemberi világkupán már minden kipróbáltan tökéletesen működjön – mondta Stróbl Dorottya, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára.

Csodálatos volt látni, milyen sokan várták, hogy a Nemzeti Lovarda újra megnyissa a kapuit. Sok olyan lovas is kilátogatott, aki lehet, hogy már nem versenyzik, de korábban a Tattersallban lovagolt és most eljött megnézni.

Ez egy kisebb meghívásos nemzeti verseny volt, de a vasárnapi nagy versenyszámban mindenki tapsolt a hibátlan lovasoknak – ez korábban nem gyakran fordult elő díjugrató versenyeken. Olyan atmoszférája lett a fedeles lovardának, ami ember- és lóközpontú, nagyon barátságos és nagyon jó hangulatot teremt. Csodálatos érzés volt” – foglalta össze a hétvége során tapasztaltakat Stróbl Dorottya.

Nemzetilovarda-fedeles2

Decemberben világkupa

A Nemzeti Lovardában pedig nincs megállás, hiszen december 15-17. között már egy CSI2*-W világkupának ad otthont a létesítmény.

Nemzetilovarda-eletkep

Nézz körül Te is a megújult Nemzeti Lovardában

Szalontai Virág és Szladek Péter, a Ribbon Rider bloggerei, illetve a Riderline munkatársai is ott voltak a hétvégén a Nemzeti Lovardában, és videón örökítették meg kapunyitást követő pillanatokat:

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=52nKCCvx6rY

 

Írta: Magyar Dorottya
Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu
Videó: Szladek Péter

TOVÁBB
Krucsó Szabolcs hatodik a világ legjobbjai között

Krucsó Szabolcs hatodik a világ legjobbjai között

A határ melletti Somorján először rendeztek fedett pályán négycsillagos, nemzetközi díjugrató CSI versenyt. Az biztos, hogy Szlovákiában még soha nem lovagolt ennyi díjugrató felnőtt világsztár, mint most a Hippodrom arénában. A verseny kiemelt pontjában a negyvenkét indulós, 160 cm-es nagydíjban száznegyvenezer eurót osztottak szét. Viszonylag sokan, tizenhatan teljesítették hibátlanul az alappályát. Az összevetés azonban már megszórta a mezőnyt, a győztes a brazil, Marlon Modolo Zanotelli a 10 éves Mr. Blue apaságú, Celene VDL-el. Második helyen az a holland Harrie Smolders végzett, aki idén a göteborgi Európa-bajnokságon egyéni ezüstérmet nyert és a Global Champions Tour összetett ranglistáját nyerte.

ModoloZanotelliMarlon CelenaVDL GHPC FR 02 CSI5 cMR MIRZ0823

sg36030

Krucsó Szabolcs a mezőny egyetlen magyar lovasa fedettpályán is bizonyította, hogy a 10 éves Chacco Blue II-vel nagyszerű párost alkotnak. Krucsó az alappálya után, az összevetésben is hibátlan maradt, így a CSI **** nagydíjának hatodik helyével a magyar díjugrató sport eddigi legjobb eredményét érte el ebben a fedettpályás szezonban.

23844850 1384290788363569 3436076075785839070 n

TOVÁBB
Becker 50

Becker 50

November 22-én ünnepelte 50. születésnapját Boris Becker. A teniszsztár 17 éves korában nyerte meg először a wimbledoni versenyt. Ezt a sikerét 1986-ban és 1989-ben megismételte. Összesen 49 nagy versenyen diadalmaskodott, hatszor ezek közül Grand Slam tornán. 1992-ben Michael Stich-hel az oldalán Barcelonában elhódította az olimpiai aranyérmet is. 1988-ban és 1989-ben tagja volt a Davis Kupát […] TOVÁBB
Újra lovak a Nemzeti Lovardában

Újra lovak a Nemzeti Lovardában

A hétvégén, Magyarországon nem rendeznek országos díjugrató versenyt, de két, két napos régiós versennyel folytatódik a szezon. Napi három versenyszámmal tesztelik a közel másfél éves szünet után újjáépült Nemzeti Lovarda fedett pályáit.

23961001 10212236868815449 253661876 o

Az országunk legnagyobb méretű állandó fedett lovardájában, a kaposvári Pannon Lovasakadémián is 90 cm-től 130 cm-ig két napos díjugrató versenyt rendeznek.

11043091 1541046899494130 1414456592905925006 n

TOVÁBB
Élesebb legyél a késnél – A Magyar Labdarúgás Napja 2017

Élesebb legyél a késnél – A Magyar Labdarúgás Napja 2017

A Magyar Labdarúgás Napját az MLSZ minden évben november 25-én, az 1953-ban ezen a napon rendezett londoni magyar-angol 6:3-as mérkőzés évfordulóján rendezi. Idén november 25. szombatra esik, ezért a szövetség egy nappal korábban 24- én pénteken tisztelgett a magyar labdarúgás és valamennyi egykori és jelenlegi válogatott labdarúgója előtt. TOVÁBB
2017 Serdülő Év Játékosa Szavazás

2017 Serdülő Év Játékosa Szavazás

Idén már a legjobb U17 játékosok számára is szavazást hirdetünk. Az U17 bajnokságba nevező csapatok közül hat adta meg jelöltjét, közülük kerül kiválasztásra az Év Serdülő Játékosa! A voksolás során sorrendet kell felállítani a játékosok között. Ez természetesen nem könnyű …
Read more
TOVÁBB
Lázár Zoltán Lacrima Di Felicitával a hortobágyi győztes

Lázár Zoltán Lacrima Di Felicitával a hortobágyi győztes

Kelet-Magyarország a hortobágyi fedettpályás országos versennyel búcsúzott a 2017-es díjugrató versenyszezontól. Szladek Róbert versenyigazgató csapata, 660 startot regisztrálhatott a jól szervezett háromnapos, országos díjugrató versenyen. A nagykörben Kecskemét után itt sem születtek meglepetések. Péntek este a 130 cm-es, hiba-idős versenyszámot, ugyanúgy, mint 2016 novemberében most is Técsy Attila nyerte meg, ezúttal Clear Girl nevű kancájával.

cleargirl

A hétvége azonban a 19 éves ifj. Lázár Zoltánról szólt, aki szombaton szürke Katyusával tapsoló közönség előtt megnyerte a kétfázisos nagy számot. Az utánpótlás válogatott, Lázár Zoltán és további három páros, hibátlanul teljesítette Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő 135 cm-es alappályáját. Az összevetés szoros versenyt hozott, de a rutinos Lacrima Di Felicitával, Lázár utolsó indulóként leggyorsabb idővel nyerni tudott.

ifj-lazar-zoltan-lacrima-di-felicitaval-ismet-mester

Második helyen ugyanúgy, mint szombaton, országunk jelenlegi egyik legeredményesebb lovasa, a Timpex Ménes színeiben lovagló, ifj. Szabó Gábor végzett Timpex Ben Hur nyergében. A 135 cm-es versenyszám harmadik helyezettje Török Sándor lett Jotter nyergében, megelőzve a jelenleg hazánkban lovagló, indiai, Appachu Ajajit és lovát, Baleros Ballt.

 

TOVÁBB
2017 McDavid Junior Év Játékosa Szavazás

2017 McDavid Junior Év Játékosa Szavazás

Szövetségünk idén is megválasztja korosztályos legjobbjait. Finomítottuk a formátumot, így idén “három lábon” áll majd a szavazás. Elsőként a junior korosztály legkiemelkedőbb játékosain a sor! Az U19 bajnokságba nevező csapatok közül mindegyik megadta jelöltjét, közülük kerül kiválasztásra a McDavid Junior …
Read more
TOVÁBB
Hortobágyon nyeregbe szállnak a 2017-es év legjobbjai

Hortobágyon nyeregbe szállnak a 2017-es év legjobbjai

Péntektől vasárnapig a Mátai Ménes fedett csarnokában folytatódik az országos fedettpályás szezon.

fedettpalyas-donto-2017

Állami Ménesünk, amely a 2017-es fedettpályás döntőt, nyáron pedig nemzetközi díjugrató versenyt rendezett most pár napig ismét a díjugrató sportunk középpontjába kerül. 90 cm-től, 135 cm-ig, huszonkilenc versenyszámot rendeznek, ahol nyeregbe szállnak az esztendő legjobbjai, a somorjai utánpótlás Európa-bajnokság ifjúsági kategóriájának egyéni hatodik helyezettje, Weinhardt Virág és az Egyesült Államokban rendezett világkupa döntő résztvevője, ifj. Szabó Gábor is.

20770411 1381520028552112 5644415824492627823 n

169388

A versenybíróság elnöke Juhász Tibor, a stílusbíró Balogh Gyula és a pályaépítő Erdélyi Magdolna lesz.

A versenyt a RiderLine Online Tv élőben közvetíti.

TOVÁBB