Bachrathy Kornél: „Ki van már jelölve az út, az alapokat leraktuk!”

Bachrathy Kornél: „Ki van már jelölve az út, az alapokat leraktuk!”

Öt év után új főtitkára lesz a Magyar Amerikai Futball Szövetségnek, hiszen Bachrathy Kornél lemondott tisztségéről.

Az elmúlt öt esztendő a magyar amerikai futball egyértelmű fellendüléséről szólt. A válogatott felfelé ívelő pályára került, a Hungarian Football League folyamatosan erősödött, felépült az ország első szabványos pályája Székesfehérváron és beindultak a televíziós  közvetítések a HFL, valamint a nemzeti csapat meccseiről. Ez azokhoz az emberekhez köthető, akik mindvégig a sportág szolgálatában álltak és a tojásfoci előremenetelét szerették volna elérni. Közöttük az a Bachrathy Kornél, aki főtitkárként tevékenykedett ezalatt az időszak alatt.

Most azonban véget ért számára ez az út. Az elmúlt öt esztendőben ötcsillagos munkát felmutató főtitkár lemondott tisztségéről. Ennek miértjéről és a háta mögött hagyott évekről beszélt oldalunk Bachrathy Kornél.

Fotók: Bachrathy Kornél biztosította

Magyar Amerikai Futball Szövetség: Miért határozott úgy, hogy végül befejezi a főtitkári munkáját a Szövetségnél?
Bachrathy Kornél: Nagyjából egy éve kezdtem el azt érezni, hogy már túl sok a teendő és egyre kevésbé van időm, türelmem foglalkozni az ügyekkel az „igazi” munkahelyem mellett. Ahogy haladtunk előre és fejlődött a Szövetség, úgy jelentek meg újabb és újabb ellátandó feladatok. Egyrészt ez öröm volt, másrészt mivel én láttam el szinte a teljes adminisztrációt, ez egyben komoly teher is. Addigra jutottunk el szerencsére, hogy már elég jól beálltak a folyamatok és már főleg a működtetésen, időnkénti finomhangoláson volt a hangsúly. Túl voltunk már 10 nagyobb rendezvényen, ami a HFL-döntőket és a válogatott mérkőzéseket jelenti, ott is megtanultuk, elértük amit lehetett, nem kellett már kitalálni a spanyolviaszt. Elkezdődhetett a folyamatok, felhalmozódott tudás átadása egy már főállásban a Szövetségben dolgozó alkalmazottnak. Szerettem volna tiszta körülményeket hagyni magam után, biztosítani az átmenetet, erről szólt az utóbbi egy év. Ezalatt Horváth Péter, a jelenlegi operatív vezetőnk bizonyított, immár tökéletesen képes ellátni mindazt, ami a MAFSZ operatív működtetését jelenti, így nyugodt lelkiismerettel köszönhettem le a főtitkári tisztségről.

24891457_10212654457894250_1311784275_n

MAFSZ: Az elmúlt öt év egyébként rendkívül tartalmas volt. Mire a legbüszkébb azok közül a dolgok közül, amit a szövetségnél elért?
B.K.: Az eredmények nem egy-két személyhez kötődnek, közösen értük el azokat. Hiába a jó szervezés, szép létesítmény, ha a pályán mutatott játék színvonala nem lenne „eladható” egy átlagos szurkolónak, vagy TV-nézőnek. Összességében jutott el a sportág oda, hogy már komolyan kell venni, 5000 ember vesz jegyet egy-egy fontos meccsre. Tény, hogy közel 10 év stagnálás, majd visszaesés után az utóbbi 5 évben gyakorlatilag kilőtt a sportág, több minden történt azóta, mint előtte összesen. A televíziós közvetítések, az erős HFL, a válogatott sikerei, telt házas mérkőzései, a folyamatosan növekedő állami és szponzori források minden magyar játékost, edzőt, csapatvezetőt, szurkolót joggal tölthetnek el büszkeséggel. Nyugodtan mondhatjuk, hogy végre felkerültünk a magyar sportágak térképére. Legalább ekkora siker, hogy sok év után újra elkezdtek létrejönni csapatok, újra belevágnak egyesület-építésbe, vagy újraépítésbe több helyen is az országban. Hisznek abban, hogy értékes amit csinálnak, csinálunk, van jövőképe az amerikai focinak. A 2020-as Egyetemi világbajnokság, a First Field pedig tényleg már az álom kategória, ezekre még gondolni sem mertünk 5 évvel ezelőtt. Ezeken kívül is sok kisebb-nagyobb dolog valósult meg, szerencsére sokáig kellene őket sorolni, hogy a végére érjünk. Bizonyosan jóval többet értünk el, mint ami a tervek között szerepelt 2014-ben.

MAFSZ: Lehet esetleg tudni, hogy ki lesz az utód?
B.K.: Az Elnökség már dolgozik az ügyön, nem szeretnék pletykálni. Azt gondolom év végéig meg lesz az új főtitkára a Szövetségünknek.

79858570_1813615345449508_3526511648615432192_n

MAFSZ: Mik a tervek a következő évben? Milyen irányba kell haladnia a Szövetségnek?
B.K.: Ki van már jelölve az út, az alapokat leraktuk! Ha minden évben meg tud valósulni, ami idén, már nem lehet nagy baj. Persze továbbra is szükség van fejlesztésekre, ahol csak lehet, de nagyobb változást, újabb igazán nagy lökést csak a komoly és állandó állami támogatás megjelenése jelenthet. Sokan gondolják, hogy a szponzoráció is megoldást jelenthetne a finanszírozásban, de ez Magyarországon biztosan nincs így, jelentős forrás csak az államtól érkezhet. Bizakodóak lehetünk, vannak előremutató tárgyalások, remélem nem várat már sokáig magára a döntés. A sportág bizonyított, sok esetben körökkel veri szinte minden téren a nagyságrendekkel nagyobb támogatásban részesülő egyéb sportágakat, joggal várható a nagyobb állami szerepvállalás. Szerencsére ezt már látják a magyar sportvezetésben is, bízom a budapesti amerikai futball központ létrejöttében és egy komoly éves büdzsé biztosításában. Ha tudunk érdemi támogatást adni a tagszervezeteinknek, és minden éves tervet biztonsággal finanszírozhatunk, gyakorlatilag mindent elérünk, ami a realitások mentén lehetséges.

MAFSZ: Gondolom az amerikai focitól nem távolodik el?
B.K.: A Szövetség ügyeivel nem szeretnék foglalkozni, de ha szükség lesz a segítségemre természetesen rendelkezésére állok az Elnökségnek, elvégre jó barátságot ápolok velük továbbra is. Nagyon fontos volt eddig is a stabilitás, amit meg tudtunk teremteni, és hogy együtt tudtunk gondolkodni, sok sikert és kitartást kívánok nekik a további munkához. Nem könnyű ennyi különböző érdek mentén előre haladni, meg kell becsülni azokat, akik felvállalják a problémák kezelését és a vezetés minden nyűgjét. Nem túl kellemes „hobbi” mindez, tapasztalatból mondhatom, de valakiknek ezt is csinálni kell.

79208038_2581719192065424_2179289942411182080_n

MAFSZ: A Dunaújváros Gorillaz edzői posztját tovább fogja vinni?
B.K.: A Dunaújváros Gorillaz változatlanul a szívem csücske, nagyon szeretem a srácokat, jó lemenni közéjük edzésre. Bár a játékra már nem érzem magam alkalmasnak, edzőként szívesen segítem a csapatot, remélem szép sikereket érünk még el. Abban is bízom, hogy adunk további játékosokat a válogatottba is a közeljövőben, szakmailag ezt érzem egy fontos és elérhető célomnak,

MAFSZ: Nézőként is számíthatunk a jelenlétére egy-egy fontos mérkőzésen?
B.K.: Furcsa lesz egyszer kimenni egy döntőre, vagy válogatott meccsre nem szervezőként, hanem nézőként. Nem sokat néztünk végig az utóbbi években, remélem ennek is eljött az ideje. Nem lehetek eléggé hálás a feleségemnek Bettynek, hogy ilyen sokáig türelemmel viselte a foci körüli teendőimet. E köré szervezte az életünket, sőt a kezdetektől aktívan segítette is a munkámat. De nagyon sok élménnyel lettünk eközben gazdagabbak, örülök, hogy aktív részesei lehettünk ennek a fejlődési folyamatnak. A gyerekeink is teljesen megfertőződtek, a foci nálunk nem azt a sportágat jelenti, mint a többieknek és alighanem ez már így is marad!

Forrás: http://mafsz.org – RSS