Birkózó Eb – Gulyás Zsombor és Németh Zsanett is bronzért birkózhat

image

Veréb István (86 kg) mellett a szabadfogásúak 70 kilogrammos kategóriájában szereplő Gulyás Zsombor és a 75 kilóban érdekelt Németh Zsanett is bronzéremért birkózhat péntek este a Vantaaban zajló birkózó Európa-bajnokság negyedik versenynapján.

    A szabadfogású szakágvezető, Gulyás István fia első felnőtt világversenyén győzelemmel kezdett, majd a negyeddöntőben kikapott, ám azeri legyőzője vigaszágra segítette őt, ahol élni tudott a lehetőséggel.
    A fehérorosz Anton Afanaszjev várt Gulyásra, akit az első három percben többször aktívabb birkózásra figyelmeztetett a bíró, majd két percnél meg is intette. A 21 éves magyar ekkor próbált akciót indítani, ám a fehérorosz gyors lábra támadása után a hasára, s egyben 2-0-ás hátrányba került. A fiatal csepeli sportoló már a negyeddöntőben is bizonyította, hogy a meccs második felére is marad ereje, s ezt most is megmutatta. Riválisa látványosan fáradt, ő viszont folyamatosan űzte, s előbb egy mögé kerüléssel egyenlített, majd kiléptetéssel 3-2-es előnybe került. Az utolsó percben Andrejev elkeseredetten támadott, ám ellenfele egy újabb gyönyörű mögé kerüléssel eldöntötte a meccs (5-2) sorsát.
    A bronzéremért Gulyás Zsombor a török Yakup Gorral mérkőzik.
    A férfiak 70 kilós vigaszági meccsének hajrájában a másik szőnyegen Németh Zsanett kezdte meg saját, bronzmérkőzésért kiírt meccsét. A 19 éves versenyző – aki nyolcaddöntőben fehérorosz riválisától sima vereséget szenvedett – láthatón nagyon felszívta magát a török Yasemin Adar ellen, akinek semmi esélyt sem adott. Németh már az első percben 1-0-ra vezetett, majd a második perc elején egy gyönyörű csípődobással hátára vágta Adart, s néhány másodperc alatt betussolta.
    “Őszintén szólva nem nagyon hittünk benne, hogy a fehérorosz vigaszágra viszi, de nagyon örültem, hogy így lett. Tudtuk, hogy Adart meg lehet verni, még akkor is, ha korábban egyébként egyszer már legyőzte Zsanettet” – mondta az MTI-nek Wöller Ákos szakágvezető.
    Az esti éremmérkőzések magyar idő szerint 17.00 órakor kezdődnek.

Leave a reply