Category XLsport

Aranyat remél a Szövetség

Aranyat remél a Szövetség

A MÖSZ sajtótájékoztatón számolt be az augusztus 16 és 22 között Keszthelyen sorra kerülő női ifjúsági és junior Európa-bajnokság előkészületeiről. Csötönyi Sándor MÖSZ elnök bejelentette, hogy az esemény fővédnöke Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, aki már nem először vállalta ezt a feladatkört, bizonyítva, hogy szimpatizál a sportággal, annak eredményeivel és törekvéseivel. Az eseményt állami támogatás […] TOVÁBB
Kick-box EB: Sajtótájékoztató Békéscsabán!

Kick-box EB: Sajtótájékoztató Békéscsabán!

Három hét múlva kezdődik a Junior és Kadett Kick-box Európa-bajnokság a spanyolországi San Sebastianban. Ebből az alkalomból rendhagyó helyen tartottak sajtótájékoztatót a Békés megyei point-fighting válogatottak, akiket a hétszeres Világ és Nyolcszoros Európa-bajnok Debreczeni Dezső edz. Már maga a sajtótájékoztató helye és lebonyolítása is rendhagyó, hiszen patinás helyen, a Békéscsabai Városháza dísztermében került rá sor, […] TOVÁBB
Hosszú Katinka a világ tetején, Cseh László bronzérmes, Sass Katalin bíróként utazhat Rióba

Hosszú Katinka a világ tetején, Cseh László bronzérmes, Sass Katalin bíróként utazhat Rióba

A kazanyi úszó világbajnokság második versenynapján Hosszú Katinka a 200 méteres vegyesúszás fináléjában három századdal megjavítva a szám világcsúcsát ért elsőként célba. A magyar Iron Lady a vasárnapi előfutamát (2:07.30), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte, a döntőben 2:06.12 perces idővel diadalmaskodott. Hosszú ezzel önmaga negyedik, a magyar úszósport 24. világbajnoki aranyérmét szerezte. Cseh László […] TOVÁBB
Vizes vb – Olasz Anna számára félig tele a pohár

Vizes vb – Olasz Anna számára félig tele a pohár

A kazanyi vizes világbajnokságon a magyar küldöttség első érmét szerző Olasz Anna számára a riói kvótáról való lemaradás ellenére is “félig tele van a pohár”. A nyílt vízi úszók 25 kilométeres versenyében ezüstérmes sportoló hétfőn az M4 Sporton beszélt élményeiről és a 10 km-en Risztov Évával vívott csatájáról. A 21 éves úszó elárulta, sok bátorító […] TOVÁBB
Vizes vb – Hosszú Katinka világcsúccsal védte meg címét 200 méter vegyesen

Vizes vb – Hosszú Katinka világcsúccsal védte meg címét 200 méter vegyesen

Hosszú Katinka címét megvédve, világcsúccsal nyert aranyérmet 200 méter vegyesen a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek hétfői napján.    A magyar versenyző – aki a vasárnapi előfutamát (2:07.30 p), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte – 2:06.12 perces idővel győzött, ezzel megdöntötte az amerikai Ariana Kukors 2009-ben Rómában felállított, 2:06.15 perces rekordját. Hosszú jól kezdett, bár pillangón […] TOVÁBB
Vizes vb – Cseh László bronzérmes 50 méter pillangón

Vizes vb – Cseh László bronzérmes 50 méter pillangón

Cseh László bronzérmet nyert 50 méter pillangón a kazanyi vizes világbajnokságon hétfőn.   A 29 éves olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok sportoló azt követően, hogy a vasárnapi előfutamban (23.32 mp), majd az elődöntőben (23.06) is országos csúcsot úszott, a hétfői fináléban 23.15 másodperces idővel ért célba. Cseh nem rajtolt a legjobban, de ezúttal is hatalmas […] TOVÁBB
Kutyákkal épített ki védelmi rendszert Röszkén Filó Andor

Kutyákkal épített ki védelmi rendszert Röszkén Filó Andor

Sajátos, de jól működő védelmi rendszert alakított ki röszkei tanyája körül Filó Andor egykori kick-boxoló. Őrzőkutyái között több rehabilitált van, de beteg ebet is gondoz. Lola, Maja, Chucky, Rolf, Doki, Luca, Árkó és társai láthatóan remekül érzik magukat az udvaron kialakított helyükön. Nem túlzás azt állítani, hogy Filó Andor bármilyen megszólalásával hatalmas vitát képes kiváltani a kutyás […] TOVÁBB
Égen és földön

Égen és földön

„A helikopter felszállt, én átmentem alatta. Aztán áthajtottam egy pocsolyán, és annyira közel repült hozzánk, hogy vizes lett a szélvédője. Az egyik ugrató után pedig ahogy leérkeztünk, a felvert kavicsok épphogy elkerülték a helikoptert” – mesélte Szalay Balázs.  Az eset természetesen nem egy autóversenyen történt (ahhoz túl veszélyes lett volna), hanem egy forgatáson (a film […] TOVÁBB
Vizes vb – Hosszú Katinka visszalép 100 méter háton

Vizes vb – Hosszú Katinka visszalép 100 méter háton

Hosszú Katinka, bár országos csúccsal jutott 100 méter háton az elődöntőbe a kazanyi vizes világbajnokság hétfői napján, visszalép az elődöntőtől, mert nem akarja a 200 méter vegyes döntőjét kockáztatni.  A szám rövidpályás világbajnoka az ötödik előfutamban indult, s 58.78 másodperces eredménnyel ért célba, amivel önmaga tavaly szeptemberben, Szingapúrban felállított 59.36 másodperces idejét adta át a […] TOVÁBB
Vizes vb – Vasárnapi eredmények

Vizes vb – Vasárnapi eredmények

A kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján egyéniben nem született meglepetés, miután a 400 méter gyors döntőjét a címvédő nyerte a férfiaknál és a nőknél egyaránt. férfi 400 m gyors, világbajnok: ——————————- Szun Jang (Kína) 3:42.58 perc 2. James Guy (Nagy-Britannia) 3:43.75 3. Ryan Cochrane (Kanada) 3:44.59 …5. BERNEK PÉTER 3:46.29 női 400 m gyors, világbajnok: […] TOVÁBB
Lázár Vilmos nyerte a Kettesfogathajtó ob-t

Lázár Vilmos nyerte a Kettesfogathajtó ob-t

Lázár Vilmos nyerte 140,76 hibaponttal a kettesfogathajtók 37. országos bajnokságát Izsákon a szövetség tájékoztatása szerint. A győztes hajtó 15. bajnoki címét szerezte meg vasárnap. A csapatversenyben Pest megye I-es csapata győzött. Az ob egyben az utolsó válogatóverseny volt a szeptember 9-13. közötti, fábiánsebestyéni világbajnokságra. Tóth Tamás szövetségi kapitány kijelölte vb-keretét, amelyet Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, […] TOVÁBB
Vizes vb – Hosszú Katinka újabb Európa-, Cseh László újabb magyar csúccsal döntős

Vizes vb – Hosszú Katinka újabb Európa-, Cseh László újabb magyar csúccsal döntős

Hosszú Katinka délelőtti Európa-csúcsát tovább javítva a legjobb idővel jutott a 200 méter vegyes hétfői döntőjébe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján, míg Cseh László 50 méter pillangón módosította tovább a selejtezőben elért országos csúcsát. Hosszú, a szám címvédője több mint négy tizedet faragott a vasárnap délelőtti 2:07.30 perces idejéből, s 2:06.84 perccel – a […] TOVÁBB
Vizes vb – Technikai újítások is segítik az úszókat

Vizes vb – Technikai újítások is segítik az úszókat

Több újítást vezetett be a kazanyi világbajnokságon az Omega, amely hosszú évek óta a hivatalos időmérője a vizes sportágaknak is. A cég egy rövid túrán mutatta be a sajtó képviselőinek, hogy miként mérik a versenyzők idejét, vagy éppen reakcióját, s milyen megoldásokkal próbálnak újítani. Elhangzott, hogy Kazanyban az úszásnál tízen, összesen pedig harmincan dolgoznak az […] TOVÁBB
Szeptemberben dől el, folytathatja-e pályafutását Bunkoczi László

Szeptemberben dől el, folytathatja-e pályafutását Bunkoczi László

Újabb gerincműtétet hajtottak végre Bunckozi Lászlón, Szalay Balázs tereprali-versenyző navigátorán, és az orvosok a szeptember 9-re tervezett felülvizsgálaton döntik majd el, hogy a másodpilóta folytathatja-e pályafutását. Az Opel Dakar Team pénteki közleménye szerint a tavaly december végén, az Africa Race elnevezésű viadalon elszenvedett csigolyatörése miatt Bunkoczi már 19 órát töltött a műtőben, legutóbb két fémlemezt […] TOVÁBB
TEK Budo- és Küzdősportgála 2015 versenykiírás

TEK Budo- és Küzdősportgála 2015 versenykiírás

2015. október 3-án a Terrorelhárítási Központ ismét megrendezi éves Budo- és Küzdősport gáláját. Az előző rendezvényektől eltérően a helyszín idén a Tüskecsarnok lesz. A versenyszámok palettája ismét széles skálán mozog: lesz WAKO K-1 amatőr full-kontakt, WKF karate kata és kumite, Knock down Kyokushin karate kata és kumite, illetve Jujitsu Gi, NoGi, Combat grappling és Cage […] TOVÁBB
Vizes VB Kazany: 5 éremnél többet szeretnének az úszók

Vizes VB Kazany: 5 éremnél többet szeretnének az úszók

Tizenhat magyar úszó próbál szerencsét a vizes sportok 16. világbajnokságán az oroszországi Kazanyban, ahol vasárnaptól vasárnapig zajlanak majd a medencés versenyek. A cél: a 2013-as barcelonai csúcstalálkozón elért ötérmes teljesítmény – a három arany, egy ezüst és egy bronz – túlszárnyalása. “Ütőképes csapatunk van” – összegzett Kiss László szövetségi kapitány az elutazás előtt az MTI-nek […] TOVÁBB
Gomez a Besiktasban folytatja

Gomez a Besiktasban folytatja

Mario Gomez  két évet töltött a Fiorentinában, ám sérülései miatt nem tudott igazán bizonyítani. Klubja most kölcsönadta a török Besiktasnak, amely tavaly a 3. helyen végzett a bajnokságban. Gomez a hírek szerint évi 3,5 millió eurót fog keresni. A szurkolók nagy ünneplésben részesítették a futballistát megérkezésekor az isztanbuli repülőtéren. – Nem az a fontos, hogy […] TOVÁBB
Dárdai: “Tudni kell nyelni és most nyelek egyet…”

Dárdai: “Tudni kell nyelni és most nyelek egyet…”

Dárdai Pál utoljára azt kérte a Hertha BSC vezetőitől, hogy legalább a két szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre engedjék meg neki, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya maradjon, de – szerinte érhető okokból – ehhez nem járultak hozzá.  “Nekem is nagy fájdalom és érvágás, hogy nem folytathatom. Én többet nem tudok tenni, mindent megpróbáltam. Egész nyáron azon […] TOVÁBB
Kubatov Gábor: nem fordulok vissza

Kubatov Gábor: nem fordulok vissza

Kubatov Gábor FTC-elnök szerint csak megerősítette munkája folytatásában az, hogy a szurkolók egy csoportja az otthona előtt tartott demonstrációt vasárnap. “A személyes érzéseimről nem akarok beszélni a tüntetéssel kapcsolatban, de megerősített abban, hogy folytatnom kell a munkát az FTC elnökeként, mert ezzel a kultúrával le kell számolni” – mondta a sportvezető, aki ugyanakkor elárulta: a […] TOVÁBB
Vajna Tímea lesz az első kamionversenyző nő?

Vajna Tímea lesz az első kamionversenyző nő?

Vajna Tímea régóta a sebesség megszállottja, így nem csoda, hogy bátran vette kézbe Kiss Norbi versenykamionjának kormányát. Timi él-hal a motorsportokért, így szeptember 5-6. között mindenképp ott lesz a Hungaroringen a Kamion EB és Fesztivál szenzációs futamain. „Már nagyon fiatalon az autók és a sebesség szerelmese lettem, 17 éves koromban meg is szereztem a jogsit […] TOVÁBB