Diósd Saints: Tanulni jöttek, de meglepetést is okoznának

Diósd Saints: Tanulni jöttek, de meglepetést is okoznának

Járai Richárd vezetőedző már azzal is elégedett lesz, ha a játékosain látja, hogy mindent belead.

Az újoncok idei nagy előnye, hogy nem sokan ismerik őket, csak néhány játékos léphet pályára náluk, akikkel találkoztak már korábban. 14138653_10206885070389549_2375668967683009834_oA Diósd Saints-nél is ez a helyzet. sok ismeretlen arc a Divízió II. mezőnyének, akik azért rejthetnek magukban veszélyt. A Szentek viszont profi módon készülnek történetük első harmadosztályú szezonjára. Így Járai Richárd és az edzői stáb már megadta a jó alapot arra, hogy az együttes készen álljon a rajtra.

A vezetőedző elmondta, hogy egy vannak a keretben olyan játékosok, akik nagy rutinnal rendelkeznek. A céljuk viszont egyértelműen még a tanulás lesz még ebben az évben. Azután viszont minden bizonnyal már komolyabban építkeznének Diósdon.

Fotók: Járai Richárd biztosította

Magyar Amerikai Futball Szövetség: Hogy érzed a csapat állapotát és hangulatát a szezon közeledtével?
Járai Richárd: Néha izzadva ébredek, hogy mennyi teendőnk van még az első meccsig, de ez sokkal inkább az adminisztratív feladatok szép hosszú listája miatt van, mint a csapat felkészültsége miatt. Mivel egész ősszel együtt edzett a keret volt időnk kitalálni a játékosállományhoz legjobban illő taktikát, játékokat, de még mindig van mit csiszolni. Szerencsére nagyon összetartó és családias a csapat, de a hangulat edzésről edzésre fokozódik, látom a tüzet a srácok szemében, és ez nagyon jó érzés.

44881853_1871716786245124_7256137128201945088_n

MAFSZ: Milyen összetételű kerettel vágtok neki a bajnokságnak?
J.R.: A felnőtt keretünk nagyjából 40 fős, és nagyrészt olyan játékosokból áll, akik életük első bajnoki mérkőzésére készülnek. Szerencsére azonban minden csapatrészben van néhány olyan játékos, aki komolyabb múlttal, tapasztalattal rendelkezik. Ők nagy stabilitást tudnak adni, és nagyon jó támaszai az újoncoknak. Ősszel csatlakozott hozzánk például Fuchs Ricsi, Szűcs Fábián, Kalik Laci és Vaczula Attila, ők mind igen komoly focimulttal rendelkeznek, de több olyan játékosunk is van, aki játszott már Divízió I-ben vagy II-ben.

44835426_1871718009578335_2795944544858800128_n

MAFSZ: Hogyan épült fel a felkészülésetek?
J.R.: A felkészülés első 3 hetét konditeremben töltöttük, ahol Buczkó Peti személyi edző segítségével funkcionális edzésekkel pörgettük fel a csapatot. Február eleje óta már kint edzünk, heti 2 tréninggel készülünk a szezonra, emellett heti egyszer továbbra is megy a funkcionális edzés. Március 9-én felkészülési mérkőzésen fogadjuk a Jászberény Wolverines csapatát, utána pedig lesz két hetünk az ott tapasztaltak kiértékelésére, a hibák kiküszöbölésére, mielőtt Miskolcon belecsapunk a lecsóba.

MAFSZ: Éreztél-e valamiben hiányosságot vagy pozitívumot a felkészülési időszak alatt?
J.R.: A felkészülési időszak szokás szerint nagyon rövid volt, de azt gondolom, a lehetőségekhez képest jól gazdálkodunk vele. Február elején csatlakozott edzői gárdánkhoz Forrai Zsolt Songi, aki ugye a válogatott RB edzője, azt hiszem nem kell mondanom ez mekkora erősítés, már egy hónap után is látszik a keze nyoma a futójátékainkon. Van viszont egy rossz hírem is, sajnos úgy néz ki erre a szezonra egy betegség miatt elvesztettük Halász Bencét, junior válogatott endünket, de ismerve Bence mentalitását és munkabírását biztos vagyok benne, hogy hamar fel fog épülni, és jövőre már vele is számolhatunk.

44894410_1871718576244945_8543398136016535552_n

MAFSZ: Milyen céllal vágtok neki a Divízió II-nek?
J. R.: Az első évben mi más is lehetne a célunk, mint a tanulás. Egy dolog az edzés, más pedig a mérkőzés, ezért az idei szezonban, ha azt látom a srácokon, hogy mindenki belead mindent, illetve látom a folyamatos fejlődést mérkőzésről mérkőzésre, én már elégedett leszek. Persze nagyon örülnék, ha egy-egy meccsen meg tudnánk lepni aktuális ellenfelünket.

 

A Diósd Saints alapszakaszi mérkőzései 2019-ben, a TD Store Divízió II-ben:
03.24.: Miskolc-Szirmabesenyő Renegades (i)
04.13.: Wolverines (o)
04.21.: CFS Guardians (o)
05.12.: Rebels Oldboys (o)
05.25.: Szombathely Crushers 2 (o)
06.02.: Kaposvár Hornets (i)

Alapítás éve: 2018
Hazai pálya: Diósd, DTC Pálya, Pacsirta u. 29.
Edzői stáb: Eric Olson (QB Coach, OC), Forrai Zsolt (RB Coach), Ridács Gábor (WR Coach), Ridács Tibor (DB Coach), Járai Richárd (LB coach, DC és HC)
Távozók: –
Érkezők: Szűcs Fábián, Kalik László, Vaczula Attila, Fuchs Richárd

Forrás: http://mafsz.org – RSS