Egyedi adidas mezben játszik a Videoton FC

Egyedi adidas mezben játszik a Videoton FC

image A most induló szezontól kezdve egyedi adidas mezben szerepel majd a bajnoki címvédő Videoton FC labdarúgócsapata, amely 2+2 évre szóló megállapodást kötött a sportszergyártó céggel.

    A székesfehérvári klub szerdai közleménye szerint az együttes először a vasárnapi Szuperkupa-mérkőzésen lép pályára az új felszerelésben.
    Császári Attila, az adidas magyarországi sportmarketing vezetője azt mondta, hogy az idei szezonban először a felnőttcsapat kapja meg az új garnitúrát, majd folyamatosan, egy év alatt az egyesület többi gárdája, valamint a korosztályos együttesek is “átöltöznek”.
    “A tervezésnél elsődleges szempont volt, hogy a mérkőzésmezeken a klub színei, a piros és a kék mindenképpen megjelenjenek, ne egy “vidisített” katalógusmez legyen, hanem a Videoton FC saját elképzelései köszönjenek vissza” – idézte a közlemény Balogh Attilát, a klub ügyvezetőjét.
    A Szuperkupa-mérkőzésen a harmadik számú mezt viselik majd a csapat tagjai, akik a Bajnokok Ligája-selejtező meccsein húzzák magukra először az első és második számú garnitúrát.

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Leave a reply