Elkészültek az utánpótlás bajnokságok versenynaptárai

Elkészültek az utánpótlás bajnokságok versenynaptárai

Három korosztályban kerülnek megrendezésre ősszel a utánpótlás bajnokságok.

A bajnokságokban nevező csapatoknál érdekesség, hogy a VSD Rangers, Újpest Bulldogs, Budapest Cowbells akadémia rendszerben együttműködve adták be jelentkezésüket, ők Gridion Football Academy (GFA) fantázianévvel látták el csapataikat.

Együttműködésbe lépett a Győr Sharks U17-es bajnokságban a Budapest Eagles-el, U19-es korosztályban pedig a Budapest Titans csapatával, így a nevezéseket is a két budapesti csapat adta le, fantázianevük viszont Győr Sharks.
A Diósdi Szentek pedig a Dabas Sparks utánpótlás játékosaival megerősítve DS Cubs néven indulnak el a bajnokságban.

Most pedig nézzük, hogyan alakulnak a bajnokságok az idei évben.

Gyermek (U15) bajnokság

Az őszi gyermek bajnokságba öt csapat adta le nevezését.

Budapest Wolves
DS Cubs
Fehérvár Enthroners
GFA (Gridion Football Academy) Rangers
Győr Sharks

A csapatok három kupanap során mérhetik össze tudásukat, amely kupanapok szervezésére a részvevő csapatok pályázhatnak. A bajnokság 9-9 elleni rendszerben kerül megrendezésre, 9 perces negyedekkel. A bajnokság kupái és érmei az utolsó kupanapon kerülnek kiosztásra.

program_2020_U15

Serdülő (U17) bajnokság

A bajnokságban 4 csapat jelentkezett.

Budapest Wolves
Fehérvár Enthroners
GFA (Gridion Football Academy) Bulldogs
Győr Sharks

A bajnokság kialakítása, – csak úgy mint a gyermek bajnokságnál –  három kupanapon került kialakításra. A bajnokság 9-9 elleni rendszerben kerül megrendezésre, 11 perces negyedekkel. A bajnokság kupái és érmei az utolsó kupanapon kerülnek kiosztásra.

program_2020_U17

Junior (U19) bajnokság

A bajnokságban 4 csapat jelentkezett.

Budapest Wolves
Fehérvár Enthroners
GFA (Gridion Football Academy) Cowbells
Győr Sharks

A csapatok 3 mérkőzést játszanak az alapszakaszban.
Az alapszakaszi sorrend megállapítása után, 4 csapat részvételével kerülnek megrendezésre az elődöntők, majd az elődöntők győztesei között a döntők. Az elődöntők esetén az első alapszakaszi helyezett fogadja a negyediket, a második alapszakaszi helyezett a harmadikat. A döntőt a két győztes vívja. Annak helyszínéről a két résztvevő pályázhat.

program_2020_U19

 

 

Grafika: Hungarian Football

Forrás: http://mafsz.org – RSS