Erődemonstrációt tartott a Renegades, győzött a Wolverines

Erődemonstrációt tartott a Renegades, győzött a Wolverines

Két idegenbeli győzelem született a TD Store Divízió II-ben.

Az elmúlt hétvégén egy pontokban szegény és egy pontokban gazdag összecsapást láthattak az amerikaifutball szerelmesei. Időrendi sorrendben haladva viszont kezdjük előbbivel beszámolónkat.

57024091_812809652438862_231824214171058176_o

Mind a Diósd Saints, mind a Jászberény Wolverines nagy arányban elveszítette első meccsét, így egymás ellen igyekezett a két együttes megszerezni az első idei sikert. A rutin nyilván a Rozsomákok felé billentette a mérleget. Az első negyedben mindkét offense gyengén teljesített, így a védelmeké volt inkább a főszerep. A jászságiak Herke Gábor révén egy safetyt hoztak össze (0-2). Aztán a második játékrészben már az offense-nek is sikerült pontot szereznie, Sándor Dávid Márk passzát Tóth Nándor váltotta hat pontra. Sárközi Ádám az extrát is berúgta. Ezzel a 9-0-s vendég előnnyel mehettek a pihenőre a csapatok. Ám a második félidőben már több pont nem esett, így a Jászberény szerezte meg első sikerét a szezonban.

Grafika: Hungarian Football

Diósd Saints-Jászberény Wolverines 0-9 (0-2, 0-7, 0-0, 0-0)
Pontszerzők: Tóth Nándor 1 TD, Herke Gábor 1 S, Sárközi Ádám 1 XP.

DSC04964

A hétvége rangadója egyértelműen a CFS Guardians és a Miskolc Renegades szegedi találkozója volt. A borsodiak nagyon bekezdtek, Hegyesi Péter elkapásával és Nagy Levente interception returnjével már magukhoz ragadták a kezdeményezést (0-13). A csongrádiak azonban hamar válaszoltak Langane Dominik futásával, amellyel nem hagyták megszökni a bajnoki címre törő Miskolcot (6-13). A második játékrészben Janocsko Kornél elkapása hozott újabb pontokat, amelyre szinte azonnal jött is a válasz a hazaiaktól Horváth Márió futásával és Magori Milán elkapott kétpontosával (14-20). Nagyon adok-kapok jellegűnek nézett ki az összecsapás, ám a Renegades ezután begyújtotta a rakétákat. A touchdown után rögtön Hegyesi hordta vissza a kick-offot az end zone-ig, de Lakatos Bence elkapása is újabb TD-t hozott a Renegades-nek (14-33). A második félidőben növelték előnyüket a borsodiak Hegyesi harmadik hatpontosával, amellyel már kezdtek meglépni (14-40). A Guardians ekkor még elkerülte azt, hogy a mercy rule érvénybe lépjen: Krasznai Balázs Hans Kesslernek adott TD-passzt (20-40). Innentől kezdve viszont a Renegátok uralták a találkozót, Hegyesi futotta meg negyedik touchdownját a mérkőzésen, majd az utolsó játékrészben egy 99 yardos hatpontost is összehozott. Ezzel még nem lépett életbe a mercy rule, de Huszár Gábor kétpontos elkapása már igen. Viszont ez az 55-20 lett a végeredmény. Így a Renegades magabiztosan nyerte meg második párharcát és egy lépéssel közelebb került a rájátszásba jutáshoz.

Fotók: Szabó Dávid

CFS Guardians-Miskolc-Szirmabesenyő Renegades 20-55 (6-13, 8-20, 6-14, 0-8)
Pontszerzők: Langane Dominik, Horváth Márió, Hans Kessler 1-1 TD, Magori Milán 1 PAT, illetve Hegyesi Péter 5 TD, Nagy Levente, Janocsko Kornél, Lakatos Bence 1-1 TD, Huszár Gábor 1 PAT, Tóth Attila 5 XP

Forrás: http://mafsz.org – RSS