Hmaidi Amina nyerte a Hetey Sándor György emlékversenyt

Hmaidi Amina nyerte a Hetey Sándor György emlékversenyt

A hortobágyi Mátai Ménes által rendezett kiemelt fedettpályás verseny legrangosabb versenyszáma, a 135 centiméterre kiírt Hetey Sándor György emlékverseny volt. A verseny névadója a neves lótenyésztő, Hetey Sándor György, aki Kelet-Magyarország és Hortobágy egyik legmeghatározóbb lovas személye volt. Emlékét a ménes falán a mai napig tábla őrzi.

A versenyszámban számos magyar bajnok és fedettpályás bajnok lovas is rajthoz állt, ennek ellenére mégis meglepetés győzelem született. A Gyula Farm versenyzője, Hmaidi Amina egyedüli hibátlanként összevetés nélkül vehette át a győztesnek járó trófeát Americano nevű lovával.

Hmaidi

Az alapidőt éppen csak túllépve, de verőhiba nélkül lovagolt még Ifj. Máté István Chaccorinával, illetve korosztályos válogatott lovasunk, Alasztics Aliz is Chablis nyergében, akik a második és harmadik helyezettnek járó díjban részesültek.

ifjmate2

alasztics2

Két hibapontos összteljesítménnyel kiválóan szerepelt még a negyedik helyen végző Gáncsos Péter is Cobolenskyvel.

Gáncsos

A leggyorsabb négy hibapontos lovaglással ötödik lett Szotyori Nagy Kristóf Gidran Razbeg Mytoc-kal, őt pedig Ifj. Máté István követte másik lovával, Fly Boy-jal. Az első nap győztese, a hazai színekben induló Szladek Máté végzett a hetedik helyen ezúttal Bhernát lovagolva. Nyolcadik pedig a szombati győztes páros, Técsy Attila és El Capitan lettek.

Az öt éves lovak részére kiírt versenyszámban holtversenyben végzett az első helyen Centurana, Técsy Attilával és Carillo, Suta Sándorral a nyergében.

técsy 1

suta

A hat éves lovak között hárman páros jutott be az összevetésbe. Ifj. Tóth László első lovával pályát tévesztett, így esélyt adva riválisának, Ifj. Máté Istvánnak a győzelemre, aki egy gyors hibátlant lovagolt Don’t Forget Galante nyergében. Viszont másik lovával, Idetytivel már nem hibázott, így ők vehették át végül a győztesnek járó serleget.

ifjtoth

A Németh Zoltán nemzetközi pályaépítő által megálmodott 115 centiméteres versenyszám igen technikásra sikerült, így csupán néhány hibátlan lovaglás született. Az ifiknél Gyulai Gabriella, Gyulai Szandra és Mihók Boglárka tudta csak ezt teljesíteni, ezzel kiérdemelve az első három helyet számukra.

Gyulaigabriella

Az amatőrök közül pedig csupán a Prosper Lovasklub két versenyzőjének, Baumann Borinak és Konecsni Boglárkának sikerült.

Képeket készítette Nagy Zsófia Fanni.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapertnere, a RiderLine készítette.

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS

Tags:  ,