Ifj

Ifj. Szabó Gábor a bábolnai Grand Prix győztese

Szép számú közönség előtt huszonegy páros állt starthoz a 2019-es szabadtéri szezon első felnőtt Grand Prix-jén Bábolnán. A másfél millió forint összdíjazású 150 cm-es nagydíjban négy lovas tudta hibátlanul lelovagolni Németh Zoltán nemzetközi pályaépítő sportszakember pályáját.

PC-felnőtt 1

Az összevetés nagy izgalmakat hozott, a lovasok sorra egymást múlták felül. Mint oly sokszor bebizonyosodott, gyakran utolsókból lesznek az elsők, hiszen a negyedikként induló Ifj. Szabó Gábor a leggyorsabb összevetéssel megnyerte a bábolnai Grand Prix-t. A győztes lovas a Timpex Ménes kancáját, Timpex Bölcsészt lovagolta, akivel 2016-ban ezen pályán nyerte első felnőtt Országos Bajnokságát, illetve azóta is számos hazai és nemzetközi versenyen ért el kiamagasló eredményeket. A Timpex Lovasklub versenyzője ezen a bábolnai versenyen is négy számban aratott győzelmet lovaival.

 

PC-szabó g t böcsész

Lovasakadémia versenyzője, Burucs Barna Sir Winston-C nevű lovával hibátlanul lovagolva, de egy tizeddel lemaradva végzett a második helyen.

Az U25 kategória győztese, Mráz Tamás H-C.S.R. Center nyergében egy verőhibát vétett, így ezúttal a harmadik helyen végzett, megelőzve Füzér Gábor és Je T’Aimet.

PC-felnőtt gp

Az alappályán a leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel az ötödik helyet érdemelte ki Mráz Tamás másik lovával, Spartacus Hotel Kapitánnyal, közvetlenül mögötte pedig tanítványa, a szintén fiatal lovas Hollé Sára végzett Clintusszal. Ifj. Szikszai Lajos és Ariane a hetedik, Szuhai Péter és Lamborgini pedig a nyolcadik helyen végeztek.

A Grand Prix sorozat május 10-12 között Budapesten folytatódik.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS

Tags: