Ismét 1000 fős díjugató mezőny a Nemzeti Lovardában

Ismét 1000 fős díjugató mezőny a Nemzeti Lovardában

Szinte pontosan egy éve adták át a lovasoknak a felújított Nemzeti Lovardát. Azóta számos versenynek és rendezvénynek adott már otthont a létesítmény, szinte minden héten volt program az elmúlt évben. A számok azt mutatják, hogy a Tattersall a díjugratók egyik kedvenc versenyhelyszíne: az elmúlt hétvégén is akkora volt az igény a versenyre, hogy négy naposra kellett bővíteni a díjugrató fedeles minősítőt a tervezett három helyett. Ráadásul a hazai versenyek történetében először fordult elő, hogy egy napon két versenyszámban is száz fő feletti létszám startoljon.

Az 5 éves lovak között Kovács Henri két napon is győzni tudott a Czuczi István tulajdonában álló Gucci IC nyergében, 8,7 és 8,6 stílusponttal. Füzér Flóra is kétszer tudott 8 pont felett lovagolni Origami TT-vel, ami csütörtökön és pénteken is a második helyet jelentette nekik. A szombati napon viszont Bujtor Roland és Kovács Beáta Cartoon Heroja volt a legjobb, szoros versenyben megelőzve Horváth Balázst és Qudditch-et, tulajdonosa a Szikriga Kft.

KovacsHenri

6 éves lovak minősítője is Kovács Henri és lovai sikerével zárult: csütörtökön Centinoval győzött az összevetésben megelőzve Lehotai Mátét Nobelesse S-sel, tulajdonosa Dr. kálmán András, és Török Sándort a CBA Kft. lovával, Con Chaccoval. Szombaton pedig Tamburinoval győzedelmeskedett. Nyolc pont felett lovagolt még a pénteki nap győztese, Hugyecz Mariann Carlossal és a kétszer is harmadik helyen végző For The Momenttel.

Az ifjúsági lovasok stílusversenyében a legmagasabb pontszámot, 8,6 stíluspontot Szuhai Gyula tanítványa, Kisgergely Kata Csenge érte el Claritonnal, őt ifj. Szuhai Gyula és Gulyás Dominik követték a 110 centiméteres versenyszámban.

kezdő lovasok legjobbja a hétvégén a Horváth Béla Bence által felkészített Helembai-Nagy Johanna volt 8,4 stílusponttal, de Sebák Andrea Mária tanítványa, Nagy Anna is remekül szerepelt Calido Rubin nevű lovával, így egy győzelemmel és egy második hellyel térhetett haza.

Az amatőr kategóriában ezúttal is villámgyors lovaglásokat láthatott a közönség. Mindkét napon Balla Nikolett volt a leggyorsabb Sziszkóval. Második helyen Szilágyi Kitti illetve Császár Vivien, harmadikon pedig Drienyocszki Anna és Szemán Olivér végeztek.

fiatal lovasok népes mezőnyében változatos eredmények születtek. Pénteken Jármy Tibor győzött Elisével, őt követte Bosits Boglárka Lamey-vel és Vajay Dóra Balouvalley nyergében. Szombaton 125 centiméteren Bognár Dóravolt a legjobb Rádiháza Bohókással, második helyen végzett Ágoston Csenge és Cassiona DL, harmadikon pedig Budai Liza és Megara. Vasárnap ismét 120 centiméteren versenyeztek a fiatal lovasok, akik közül a leggyorsabb Vajay Dóra volt, szoros versenyben megelőzve ifj. Varga Rezsőt és Kof-Kiss Dorkát.

A pénteki legmagasabb versenyszámban 130 centiméteren Airventes győzelem született. Horváth Balázs és PM Quintera az első helyen, míg Babó Szilvia és PM Cascavelle a második helyen végzett. Zárug Annamária Coolmannel lett a harmadik.

A szombati 135 centiméteres versenyszám legjobbja Burucs Barna volt Lialotta nyergében. A Horváth Balázs – PM Quintera páros ezúttal a második helyet szerezte meg, megelőzve Búza Krisztiánt Floyddal.

A hétvége legmagasabb, 140 centiméteres számában hét hibátlan lovaglás született a 25 fős mezőnyben. Az összevetésben a leggyorsabb Szentirmai Péter volt Express-szel, egy tizedmásodperccel megelőzve Babó Szilviát PM Cascavelle-lel. Hibátlanul lovagolt még Lehotai Máté Chaclanda nyergében, ezzel a harmadik helyet szerezte meg.

SzentirmaiPeterFotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Forrás: RiderLine

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS

Tags: