Július 26-27-én jön a 45

Július 26-27-én jön a 45. Gemenc Nagydíj!

2019-ben jubilál a Gemenc Nagydíj. Hazánk legrégebb óta folyamatosan megrendezésre kerülő országúti kerékpárversenye 45. születésnapját ünnepli. Az idei viadal a hagyományoktól kissé eltérő lesz, július 26-án és július 27-én, két egymástól független UCI 1.2-es kategóriájú versenyre kerül sor, természetesen szekszárdi központtal. A pénteki és a szombati szakasz rajtja is a Béla térről indul, majd mindkét napon a legendás Kálvária kilátónál lesz a befutó, mely reményeink szerint kedvez majd a magyar versenyzőknek is.

A pénteki etapon a tavaly már kipróbált bonyhádvarasdi és kétyi körök után érkezik majd vissza Szekszárdra a peloton, ahol egy teljesen új és brutálisan nehéz emelkedőn jutnak majd fel a Kálváriához. A néhol közel 20%-os meredek sokaknak gondot okozhat a nap végén.

Szombaton a korábban is használt öcsényi sík köröket követően egy hegyi körpályát teljesítenek a versenyzők Szekszárdon belül, a régi, “klasszikus” belvárosi körből négyet abszolválva, a negyedik végén, pedig megint a Kálvária macskaköves meredeke lesz a cél.

Természetesen nincs Gemenc Nagydíj villanyfényes kritérium nélkül. Július 27-én, szombaton este 20:00 órától a Béla király tér – Bezerédj utca – Széchenyi u. – Garay tér körpályán láthatjuk majd a versenyzőket egy órán keresztül.

A szervezők már elkezdték a csapatok meghívását, a legjobb magyar sorokon kívül természetesen most is erős nemzetközi klubokat várnak a 100 fő fölötti mezőnybe.

2019júl26Egész nap27Kiemelt45. GEMENC NAGYDÍJSzekszárd – Béla király térSzakág:OrszágútKategória:UCI 1.2

Forrás: www.bringasport.hu – RSS

Tags: