Készen állunk a spanyolokra

Készen állunk a spanyolokra

Grátz Vilmos szövetségi kapitány elégedett volt a felkészülés során elvégzett munkával.

Majd egy év után ismét válogatott meccsnek ad majd otthont az Új Hidegkuti Nándor stadion szombaton. Nemzeti csapatunk ráadásul egy rangos Európa-bajnoki mérkőzésen fogadja Spanyolországot. Az elmúlt közel két hónap alatt főleg taktikailag kellett a nemzeti csapat játékosainak felkészülniük az ellenfélre. Ez pedig Grátz Vilmos elmondása szerint jól sikerült.

„A munka nagy részét elvégeztük a felkészülés során. Talán nagyobb lelkesedés, illetve energiabefektetés kellett volna, hiszen ez már egy Eb-meccs. Vannak még javításra szoruló taktikai elemek, de úgy érzem, hogy ezen a téren jó helyzetben vagyunk. A fizikai része a munkának mindig is a srácokon múlott, hogy az edzőtáborokon kívül, hogyan dolgoznak a” – mondta a szövetségi kapitány.

69761506_2736877289675175_854790288240017408_n

A spanyol válogatott gerince a bajnok Badalona Dracs-ra alapul, de nemcsak az Ibériai-félszigeten játszó amerikaifocisták kerültek be a keretbe. Viszont mindkét alakulat fekete lónak számít a másik számára, mivel ez lesz mindkettejük első összecsapása nemcsak egymás ellen, de a B csoportos Európa-bajnokságon is.

„Az offense-ben négy vagy öt GFL-játékos van, akikre nagyon kell koncentrálnunk. Viszont, ami még fontos, hogy a spanyolok védelmét nagyrész a bajnok Badalona játékosai alkotják, így egy nagyon összeszokott társaságról van szó. Úgy érzem, hogy egy irányító jó teljesítménye hiányzik náluk. Folyamatosan próbálták változtatni az elmúlt meccseik során az irányítóikat, de remélem, hogy nem ellenünk találják meg a megfelelő embert” – nyilatkozta Grátz Vilmos.

69411644_2736877813008456_8301368022988226560_n

Szerdán viszont nyilvánosságra hozták a 45 fős magyar keretet, amelyben vannak hiányzók. Különösen a támadófalból, hiszen a spanyol rutinnal is rendelkező Menczel Dániel sérüléssel bajlódik. És bár Roják Richárd felépült a tavalyi keresztszalag-szakadásából még sem került be a szűkített keretbe.

„Én úgy érzem, hogy egy erős keretet sikerült összeraknunk. Reális esélyünk van arra, hogy megverjük a spanyolokat. Azt szeretném látni a srácoktól az elsőtől az utolsó sípszóig, hogy meg akarják ezt nyerni” – jelentette ki Grátz Vilmos.

69301801_2736876949675209_3252682461015965696_n

A Magyarország-Spanyolország találkozó október 12-én szombaton, 17 órakor kezdődik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Fotók: Cselleng Ádám

71787267_2820187628010807_8756796334897364992_o

Forrás: http://mafsz.org – RSS