Kick-box Európa-bajnokság: Két arany és Két ezüst!

Kick-box Európa-bajnokság: Két arany és Két ezüst!

image A szombati nap ünnepélyességgel vegyes feszült hangulatot hozott, ami nem csoda. Elérkezett a DÖNTŐK napja. Véget ér az a hosszú menetelés, ami valójában nem a hét elején kezdődött, hiszen hosszas, hónapokig tartó kemény felkészülés előzte meg, s volt, aki régóta várta a nagy lehetőséget. S most ennek vége szakadt, hiszen itt már nincs értelme jó és rossz sorsolásról beszélni, erősebb  és gyengébb ágról…

   Itt már csak az ellenfél készülődik a szorító másik sarkában, aki szintén kick-box Európa-bajnok akar lenni.
    Valahol ilyen érzésekkel érkezett a csarnokba az a négy  magyar versenyző, aki  bejutott a döntőbe.
              A magyarok közül kezdésként Brunner Boglárka küzdött meg a hatalmas termetű és végig rohamozó horvát ellenfelével, Ana Bajiccsal a női szupernehézsúlyban, a full-contact +70 kg-ban . Az ellenfél erőszakossága ellenére a Titán SE kiválósága nem hagyott kétséget arról, hogy a két évvel ezelőtti K-1 Európa-bajnoki aranya  mellé most a full-contact Európa-bajnoki címet is begyűjti. Okosan, nagyon jól küzdve nyert, s lett szombaton a magyar ring sport első aranyérmese. Bogi ezt óriási örömmel élte meg, az eredményhirdetés után szinte vulkánként szakadt ki belőle a feszültség…
A szombati döntőkön két versenyzőnk is olyan ellenfél ellen döntőzött, akik az eddigi eredménylista alapján esélyesebbnek tűntek. A  küzdősport belső világát ismerők tudják, hogy többszörös világbajnokot „lelökni a trónjáról, nagyon nehéz. Vagy döntő főlény kell, vagy mint a kick-box ringes szabályánál KO győzelmet kell aratni. Egyébként ez sok sportágban így van.
        Először Laszák Zoltán következett egy borzasztó nagy rivális, a világbajnok orosz Juszup Magomedbekov ellen. Közönségdíjas mérkőzésen, a full-contact minden szépségét bemutató küzdelmet láthatott a közönség. Zoli kézzel is felvette a versenyt a kiválóan bokszoló orosz ellen, de hiába rendelkezik jóval erősebb lábtechnikával, a bírókat nehéz volt meggyőzni. A szoros mérkőzés ellenére kevésbé jöttek a pontok, a bírók jobban értékelték Juszup Magomedbekov orosz világbajnok technikáit, pedig Laszák hatalmas erejű rúgásait nem volt nehéz észrevenni.
A harmadik menet elején még bíztunk abban, hogy a mérkőzés eredménye megfordítható, Zoltán rohamozott, de az orosz jó védekezéssel tartotta minimális előnyét. A végén ebben a sportban ritkán látott szaltós baltarúgással próbálkoztunk, ami el is találta az orosz ellenfelet, de nem lett KO erejű, ezért „csupán” a szakma ámulatát és az ellenfél elismerő gratulációját fogadhatta.
           Szabó László a világbajnok szerbbel döntőzött. A szerb Miljan Vidovics meglepődött a békéscsabai fiú erős kezdésén, aki nagy önbizalommal vetette magát a küzdelembe és egyszer le is ütötte riválisát. A szerb fiú megérezte a magyar versenyző erejét. Nagyon szoros küzdelemben végül Laci ezüstérmet szerzett, mely megerősítette a tavalyi világbajnoki kiváló szereplését és jelezte, hogy tagja a világ elitjének. Facebook üzenete mindennél jobban beszél:” Köszönöm szépen aki szurkolt nekem, de ma szoros meccsen nem sikerült nyernem a szerb világbajnok ellen pedig az első menetben sikerült padlót fognia !! Így a maradt a második hely. Jövőre meg lesz az arany !!”Talán ez a hozzáállás a záloga annak, hogy Ő is és Laszák Zoli is jövőre átlépik a küszöböt, s ez a világbajnoki címet jelentheti!
      63,5 kg-ban  viszont a full -contact szakág vezéregyénisége,  a súlycsoport esélyese, Görbics Gábor már jól ismerte a norvég ellenfelét. A nagy ütőerejű, egyedi stílusú, harcos Milton Barrios Galarreta  fente a fogát a Titán SE magyarjára. Gabi higgadt volt, felkészült, nem rohant neki az ellenfelének, hanem taktikusan küzdve,jól látható pontokat szerezve  biztosan hozta a mérkőzést és a csapat második aranyát.
A szakma pedig megválasztotta a full-contact “Best fighter” versenyzőjévé, vagyis a súlycsoportoktól függetlenül legjobb versenyzőjévé ennek a szabályrendszernek. Gáborban benne volt az eredmény, sorra nyerte tavaly és idén is a világkupákat s a tavalyi szentpétervári World Combat Games arany után újra “bearanyozta” a magyar sportot.
A magyar ringes válogatott  2 arany, 2 ezüst, és 2 bronzéremmel 35 ország közül 3. lett full-contact szabályban és a három szabályrendszert figyelembe véve összesítésben nyolcadik helyen végzett. A 12 induló versenyzőt figyelembe véve sok nagy létszámú nemzetet megelőztünk és ez egy csodálatos dolog. Csak gratulálhatunk a versenyzőknek és edzőiknek!

Gregor László

 

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Leave a reply