Lovas munkatársak találkoztak

Lovas munkatársak találkoztak

2000-ben zárta be kapuit a Határőrség Kiskunhalasi Lovasiskolája. Az egykori kollégák már másodszor tartottak találkozót, a ma már az egykori legendás parancsnok nevét viselő  Hirling József Lovasparkbnan szombaton késő délután. A volt kollégák kellemes vacsorával, régi filmek vetítésével és beszélgetéssel töltötték az estét.

Dózsa Károly, a lovaiskola volt parancsnoka és Tuska Pál vezetőtársa egy évvel ezelőtt szervezték meg először a munkatársi találkozót. Nagykorúak lettünk – emlékezik vissza az első találkozó apropójára Tuska Pál. Jelesül, hogy 2018-ban volt 18 éve, hogy bezárt a nagy múltú, országos lovász-hajtó képzést végző határőrségi bázis. Mi nagyon szerettük, a második otthonunkként tekintettünk a lovasiskolára – tette hozzá az egyébként olimpikon sportoló.

 

Dózsa Károly, Hirling Józsefet követte a parancsnokok sorában

 

Az emlékek élnek és felidéződnek. Szerencsénkre olyan üzemeltetője van Juhász Tibornak és munkatársainak köszönhetően a lovasparknak, akik szívesen látnak minket, visszalátogató egykori lovasiskolás dolgozókat, sportolókat. Egy éve megfogadtuk, hogy minden esztendőben összejövünk visszaemlékezve a sikerekben, programokban gazdag múltra. A mostani találkozónk már a második és folytatjuk – jelentette ki Tuska Pál.

Tuska Pál olimpikon, utolsó parancsnokként neki jutott a lovasiskola kapuinak bezárása

 
Dózsa Károly, a már elhunyt Hirling József helyét vette át a parancsnoki székben 1986-ban, aki a szombati találkozót nagy örömmel szervezte, sőt a marhapörkölt elkészítésnek terheit is vállalta. Én a fél életemet a lovasiskolában töltöttem.
A szívem egyik darabja itt lesz örökké. Összetartó csapatunk volt a sorkatonáktól, a felső vezetésig, beleértve a civil alkalmazottakat és a nálunk sportoló lovasokat.
 
 
 

Bánfi Vilmos, Komoróczkiné Marika és Varró József

Csoportkép a találkozó résztvevőivel

 
 

 

A jó 20 fős társaság  régmúltból fennmaradt lovasiskoláról és a versenyekről szóló filmnézéssel és baráti beszélgetéssel töltötte el az estét. A címképen Tuska Pál, Szegedi Gábor, Bánfi Vilmos, Sebők János és Szabó Károly koccintanak. 

 

Nem tudok a szakmában olyan munkaközösségről, akik hasonló találkozókat szerveznek, de ha van is ilyen jól teszik. Mi amíg mozogni tudunk összejövünk. Ami biztos, hogy jövőre is én kaptam meg a főzés feladatát. Vacsora után ugyanis szavazásra bocsájtottuk a kérdést és egyöntetűen rám szavaztak a kollégák. Örömmel teszem, ha megérjük – mondta az egykori parancsnok.

 

Forrás: www.halasmédia.hu

 

Fotó és szöveg: Kovács Iván

 
 
 

 

 

 

 

 

 

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS

Tags: