Rangadót nyert a Wolves, győzött az Enthroners és a Cowbells is

Rangadót nyert a Wolves, győzött az Enthroners és a Cowbells is

A Miskolc Steelers későn ébredt a Farkasok elleni összecsapáson a Maker’s Mark Hungarian Football League-ben (HFL).

Az elmúlt hétvégén elindult a hat csapatos HFL. Bemutatkozott az ukrán vendégcsapat, megmutatta, hogy mit tud a nagy átalakításon átesett Sharks. Viszont a legjobban azt várták, hogy vajon a Miskolc Steelers képes lesz-e visszavágni a tavalyi döntőben elszenvedett a vereségért a Budapest Wolves-nak?

BL0_0396

Először viszont egy szombati meccs kerül terítékre. A Fehérvár Enthroners is sokat változott a tavalyi szezonhoz képest. Új játékosok érkeztek, de azért több régi is maradt. A Győr Sharks vendégeként a jó rajt volt a céljuk a Koronázóknak. Már a kezdőrúgás után Ryan Tuiasoa visszahordásával megszerezték a vezetést a székesfehérváriak. Zách György ezután az extrát is belőtte (0-7). Ezt követően Zách egy mezőnygólt is értékesített. Viszont nem kellett sokat várni Gombos Bence első passzolt TD-jére sem a Koronázóknál, Bakonyvári Patrikot célozta meg a malacbőrrel (0-17). Az első játékrészben, tehát bekezdtek a vendégek, majd a következőben is összejött a pontszerzés, Tuiasoa elkapása hozott újabb pontokat (0-24). A második félidőben ugyan javult a Sharks játéka, de a következő touchdownt ismét az Enthroners szerezte. Ebben a Győr is segített. Egy hazai puntnál rosszul adták fel a labdát, amelyet Horváth Balázs ugyan össze tudott szedni, de a rúgását blokkolta Poór Attila az end zone-ban (0-31). Ekkor már gyakorlatilag eldőlt a találkozó, viszont a Cápák azért nem maradtak pontok nélkül, Matt McRae és Horváth Balázs szépített az utolsó negyedben. Az Enthroners idén győzelemmel kezdett, 31-7-re verte a Sharks-ot idegenben.

Fotó: Becs László

Győr Sharks-Fehérvár Enthroners 7-31 (0-17, 0-7, 0-7, 7-0)
Pontszerzők: Matt McRae 1 TD, Horváth Balázs 1 XP, illetve Ryan Tuiasoa 2 TD, Bakonyvári Patrik, Poór Attila 1-1 TD, Zách György 1 FG és 4 XP.

Dustin Hawke Willingham, a Győr Sharks vezetőedzője: Sajnos a speciális egység mentálisan nem volt a pályán, ezt két engedett touchdown is bizonyít. Nem éreztem a srácokon, hogy eléggé fizikálisak lennének. Azt hittem, hogy a támadósor is jobb lesz. Azonban most már van videóanyagunk, amit elemezhetünk. Hozzátenném, ahogy a meccs folyt úgy javult a játékunk. Nem érdekelt az, hogy győzünk vagy vesztünk, a lényeg, hogy egy csapatként küzdjünk az utolsó sípszóig. Ezt megtették a játékosok, és ezért büszke vagyok rájuk.

Jim Ward, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Nyilván örülünk, hogy megvan az első győzelmünk idén, de a játék képe közel sem volt tökéletes. Több kisebb hibát is vétettünk, ám végig küzdöttünk és ez nagyon fontos. Ezzel a sikerrel meglesz a kellő önbizalmunk a folytatásra. Viszont tudjuk, hogy minden héten keményebb lesz a dolgunk.

26306389_e140196cca9d19cecbbc19a86be0d281_xl

A hétvége rangadója egyértelműen a Budapest Wolves-Miskolc Steelers összecsapás volt Székesfehérváron. A vasárnapi találkozón nagyon lassan kezdtek a csapatok, ami pontokban is megmutatkozott. A két védelem remekelt, de mégis a Farkasok mehettek előnnyel a pihenőre Ben Lyons két mezőnygóljának köszönhetően (6-0). A második egy bő ötvenyardos próbálkozás volt. A harmadik játékrészben is nehézkesen kezdtek a csapatok, de Lyons egy újabb hárompontossal növelte a Wolves fórját (9-0). Viszont a gyengébb első három játékrészér kárpótlásként jött az utolsó negyed. Bencsics Márk passzára még a játékrész elején lecsapott Eaton Demetrius Lamar, aki egészen az ötyardos vonalig hozta a Miskolcot. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy Andre Whyte először beköszönjön a szezonban, Jeremy Dixon pedig a kétpontost is értékesítette. A Farkasoknak viszont volt válasz,a Elek Ádám 20 yardos elkapása hozott touchdownt, amit után Lyons berúgta az extrát (16-8). A Miskolc pedig mehetett az egyenlítésért, amire volt két perce. A Steelers nagyon közel állt a hosszabbítás kiharcolásához, hiszen Andre Whyte 70 yardos elkapott TD-je két pontosra faragta a hátrányt. Azonban a kétpontos kísérlet sikertelen volt: 16-14. A Farkasok ezután okosan tartották a labdát maguknál és ölték a másodperceket, így ők nyerték meg a rangadót.

Fotók: Hidvégi János Gábor

Budapest Wolves-Miskolc Steelers 16-14 (3-0, 3-0, 3-0, 7-14)
Pontszerzők: Elek Ádám 1 TD, Ben Lyons 3 FG és 1 XP, illetve Andre Whyte 2 TD, Jeremy Dixon 1 PAT.

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Az eredménynek természetesen örülök, de a mutatott játékkal, főleg az offense oldalán nem vagyok elégedett. Ott van még mit csiszolni. A védelmünk kiemelkedően teljesített, Meechie Eaton interceptionje nem a defense hibája volt. Ott sajnos volt egy kis félreértés. Ez még idény eleji forma, új a playbook, ott egy kicsit félreértettük egymást az elkapókkal.

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Eléggé nehézkesen játszottunk, de ez van, ha a szezonban először találkozol egy ellenféllel éles meccsen. Viszont bízom benne, hogy jobbak leszünk idővel. A defense az első három negyedben kiválóan játszott, mindössze három field goalt engedett. Ám az offense-nek még kell egy kis idő, hogy összeérjen.

56398285_585473491938980_2466892926920163328_o

Az utolsó meccsen pedig bemutatkozott a Kijev Capitals a Budapest Cowbells vendégeként. A találkozó elején még érezhető volt a két együttesen a szezon eleji forma. Az első pontok ugyanis a második játékrészben születtek, ekkor az ukrán együttes Mykyta Kopus elkapásával szereztek vezetést (0-6). A hazaiak hamar egyenlítettek, Váry Tamás révén, ráadásul a negyed vége felé közeledve Mészáros Márton elkapásával fordítottak (13-6). A második félidőben pedig a Kolomposok egyre stabilabban játszottak, a védelem továbbra is remekelt és a támadósor is tudott pontokat felvinni az eredményjelzőre. A harmadik játékrészben Dániel Márk élete első HFL-es touchdownját szerezte, majd az utolsó játékrészben Mészáros másodjára is beköszönt. A Cowbells így 26-6-ra legyőzte a Kijevet, amely azért nem adta könnyen a bőrét.

Fotó: Pix by Tomi

Budapest Cowbells-Kijev Capitals 26-6 (0-0 13-6, 7-0, 6-0)
Pontszerzők: Mészáros Márton 2 TD, Dániel Márk, Váry Tamás 1-1 TD, Dániel Márk 2 XP, illetve Mykyta Kopus 1 TD.

Troy Baker, a Budapest Cowbells vezetőedzője: A Kijev bebizonyította, hogy egy igen kemény csapat és a tavalyhoz képest nagyon sokat változott. A védelemnek alkalmazkodnia kellett a Capitals játékához, ami hamar sikerült. Szerintem az is felénk billentette a mérleget, hogy fizikailag jobban bírtuk a meccset. A legfontosabb, hogy a srácok szívvel küzdöttek végig. Elsőre ez egy jó lépés volt, de tudjuk, hogy még több van hátra.

Georgiy Verbenko, a Kijev Capitals csapatmenedzsere: Ha nem nézzük a végeredményt, akkor a játékkal elégedettek vagyunk. Nyerhettünk volna, de a kulcsfontosságú pillanatokban nem tudtunk jól teljesíteni. Az első félidőben úgy érzem, hogy kiegyenlített csatát vívtunk a Cowbells-zel. A defense a futókat szinte levette a pályáról, de a passzok ellen nem tudott mit tenni. Az ellenfél nagyon keményen játszott és szervezett volt. A többi csapat is ugyanilyen harcos lesz. A legfontosabb, hogy most a hibáinkon javítsunk.

Forrás: http://mafsz.org – RSS