Rio 2016 – Kozák Danuta négyszeres olimpiai bajnok!

Rio 2016 – Kozák Danuta négyszeres olimpiai bajnok!

Kajak egyes 500 méteren Kozák Danuta hajóhosszal megnyerte a döntőt, ezzel négyszeres olimpiai bajnok lett!

  Az immár négyszeres olimpiai bajnok kajakos a csütörtöki döntőben a mezőnnyel jött el a rajttól. Az elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt. Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb utazótempóját felvéve megközelítette, majd még a féltáv előtt meg is előzte őt. A második 250 méter pedig már az ő diadalmenetéről szólt, annyira elhúzott a többiektől, hogy egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme. A célba bő másfél hajóval a dán Emma Jörgensen előtt ért be. Harmadikként a tavaly világbajnok, Rióban 200 méteren aranyérmes új-zélandi Lisa Carrington végzett.
Kozák – aki kedden Szabó Gabriellával párosban is győzött ezen a távon – a magyar kajak-kenu sport 24., illetve a riói küldöttség hetedik aranyérmét szerezte. Négy elsőségével most már ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa.
A magyarok az olimpiákon – a Magyar Olimpiai Bizottság összesítése szerint – eddig 175 arany-, 151 ezüst- és 174 bronzérmet nyertek.
A riói magyar küldöttség csütörtökig hét első, három második és négy harmadik helyet harcolt ki.
Kozák Danuta 500 méteren aratott csütörtöki, riói diadalával Magyarország történetének 500. olimpiai érmét szerezte, egyúttal övé a 175. arany.

Kozák Danuta

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS