Rövidpályás úszó-vb - Húsz év alatti átlagéletkorú a magyar csapat

Rövidpályás úszó-vb – Húsz év alatti átlagéletkorú a magyar csapat

image

Minden idők egyik legfiatalabb magyar csapata indul az úszók december 3. és 7. között zajló dohai rövidpályás világbajnokságán.

    A válogatottat, amelynek átlagéletkora 19,8 év, szerdai ülésén véglegesítette a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége, amely jóváhagyta Kiss László szövetségi kapitány 21 fős – 14 férfi és 7 női versenyző alkotta – csapatra tett javaslatát. 
    A nevesebbek – Gyurta Dániel, Verrasztó Dávid, illetve Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn – mellett ott van a vb-szereplők között két 13 esztendős szupertehetség, Gyurinovics Fanni és Késely Ajna is, valamint a nancsingi ifjúsági olimpián remeklők többsége is – írta közleményében a MÚSZ.
    “A fiatalok számára egyértelműen a tapasztalatszerzés a cél, ugyanakkor több olyan klasszis is van, akiknek köszönhetően bízhatunk a megszokott, eredményes szereplésben – fűzte hozzá az előterjesztéshez Kiss László. – Viszont hadd kérjek mindenkit, hogy a tűzkeresztségen most áteső fiataloknál ne a helyezést nézzék, számukra az a legfontosabb, hogy belekóstoljanak a nagy versenyek légkörébe, mielőtt következik a nagy hazai sorozat a 2016-os vásárhelyi junior Eb-vel, a 2017-es győri EYOF-fal, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal és a budapesti junior-világbajnoksággal.”
    Az elnökség elfogadta a jövő évi felkészülés szakmai programját is, melynek keretében valamennyi, a világversenyeken eséllyel induló, illetve a jövő szempontjából reményekre jogosító versenyző elutazhat melegégövi edzőtáborokba.
    A jövő évi kihívások kapcsán Kiss László kiemelte: Gyárfás Tamás elnök közbenjárásával újabb igen fontos sportdiplomáciai és sportszakmai sikert aratott a magyar szövetség. A 2015-ös junior úszó Eb-t ugyanis a bakui Európai Játékok keretében rendezik meg, és a kvóta alapján 16 magyar – azaz a lehető legtöbb versenyző – indulhat. Eredetileg 8 fiú és 8 lány szerepelt volna, nemrég azonban sikerült elérni, hogy a 16-os kereten belül a magyar szakvezetők dönthessék el, hány fiú és hány lány állhat rajtkőre a rangos nyári eseményen.

    A dohai vb-csapat:
    férfiak:
Balog Gábor – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát
Bernek Péter – 200 m gyors, 400 m gyors, 100 m hát, 200 m hát
Biczó Bence – 100 m pillangó, 200 m pillangó
Dudás Dániel – 1500 m gyors
Földházi Dávid – 100 m vegyes
Grátz Benjámin – 200 m vegyes, 400 m vegyes
Gyurta Dániel – 100 m mell, 200 m mell
Gyurta Gergely – 400 m gyors, 1500 m gyors
Holoda Péter – 50 m gyors, 100 m gyors, 50 m pillangó, 100 m vegyes
Horváth Dávid – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell
Kenderesi Tamás – 50 m pillangó
Kozma Dominik – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors
Szabó Norbert – 100 m pillangó
Verrasztó Dávid – 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes

    nők:
Gyurinovics Fanni – 50 m gyors, 100 m gyors, 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell
Hosszú Katinka – 200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors, 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 200 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Jakabos Zsuzsanna – 50 m gyors, 50 m pillangó, 100 m pillangó, 400 m vegyes
Kapás Boglárka – 400 m gyors, 800 m gyors
Késely Ajna – 100 m gyors, 50 m hát, 100 m hát
Szilágyi Liliána – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Verrasztó Evelyn  – 200 m gyors, 200 m hát, 200 m vegyes

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Leave a reply