Wimbledon - Babos győzött, Serena Williams jöhet

Wimbledon – Babos győzött, Serena Williams jöhet

image

Cetkovskát hétfőn a wimbledoni nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

    A Grand Slam-torna egyetlen főtáblás magyarja – aki 93. a világranglistán – és a WTA-rangsorban 161. ellenfele nem bírt egymással az első szettben, amely csak rövidítésben dőlt el. A tie-breakben a soproni teniszező 7-4-re bizonyult jobbnak.
    A folytatásban Babos elvesztette az adogatását, így selejtezőből érkezett riválisa – aki három éve még a 25. volt a világranglistán – 3:0-ra elhúzott. A 22 éves magyar azonban hamarosan visszabrékelt, majd lendületét megtartva meg sem állt sorozatban hat gémig, s ezzel bejutott a második fordulóba. A találkozó 1 óra 23 percig tartott.
    “Nagyon örülök, hogy végre sikerült nyerni egyesben is egy Grand Slam-verseny főtábláján. Az első szettben nem játszottam valami jól, izgultam is rendesen. De aztán a másodikban jól és összeszedetten játszottam, noha az ellenfelem korán brékelt. Boldog és izgatott vagyok” – nyilatkozta honlapján a tavaly a nyitókörben kiesett Babos, akire a 64 között vélhetően a világelső és 20-szoros Grand Slam-bajnok amerikai Serena Williams vár.
    Babos párosban, a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán tavaly döntőt vívott Wimbledonban, s idén negyedikként emelték ki őket a londoni szervezők. A magyar játékos vegyes párosban az osztrák Alexander Peyával lép majd pályára.
    Eredmény a torna honlapja szerint, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
    —————————————————————
Babos Tímea-Petra Cetkovska (cseh) 7:6 (7-4), 6:3

Forrás: • xlsport.hu –

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Leave a reply